Navigáció


RSS: összes ·




Kritika: Anonymus: Az Ügynök

, 577 olvasás, Mona , 16 hozzászólás

Kritika

A novella két főszereplős konfliktust mutat be, a helyszín egy iroda, a cselekmény az érdekek közötti ellentétek egymásnak feszülését írja le, melynek témája a lét – nemlét, avagy misztikum... egyfajta átkacsintás a túlvilágra, illetve onnan az emberi valóságból kiragadott néhány órácskára. A legvégső órákra.

A mű két főszereplő személye közötti hasonlóság nem mindennapi iróniával került bemutatásra. Munkamánia. Míg az elnök – a társadalmi ranglétra csúcsán álló első ember, tehát foglalkozásának ténye nyilvánvalóvá teheti a túlhajtottságot, addig másik szereplő személye nem következtethet erre. Nem is vagyok biztos abban, hogy az író tudatosan vonta e párhuzamot. Ha igen, akkor bravo!

A személyiség-dinamika jó! Kettejük párbeszédéből kiderülhetnek a jellemvonások anélkül, hogy hosszasan részletezve volna - ami veszélyeztetné novella kereteiből való kicsúszást. Az elnök két napja nyerte el tisztségét, s máris munkába temetkezve találunk rá. Oly' sokat dolgozik, hogy a családja már nem is számít a jelenlétére, ha meghalna, nem hiányozna senkinek. Ez rendben van. A múltban döntést hozott, választotta a munkát, mint első számú életcélt. Azonban sem a munkamánia, sem az elnöki poszt nem hozza magával nyilvánvalóan a tényt, hogy ő bizony rossz ember. Olyan rossz, hogy az ég végül úgy dönt, hogy eliminálnia kell őt az élők sorából. Hiányzik az utalás, hogy miért is rossz ember ő. Mégha a mű története nem is a „miért”-en alapszik, ez a hiányosság bődületes hiba, vagy hibás következtetés, enélkül nem lehet kerek a novella.

A mű központjában a másik főszereplő titokzatos kiléte áll. Az író bizony mesterien szövi a párbeszédet, elejtve utalásokat úgy, hogy mégsem szólja el magát. Nem vezet félre, lehetővé teszi, hogy „bent maradjunk” a történetben. Az ügynök valószínűleg valami hasonló első ember a saját világában, ha rábízták e nehéz esetet. Szintén nem tudom, hogy tudatos-e, mindenesetre jól sikerült párhuzam. Ráférne a sztorira egy fokozottabb misztikum, fennköltebb, rejtélyesebb hangulat teremtés, de ezzel félő, hogy az olvasó már ideje-korán megsejtené a csattanót- így ez végül is rendben van. Tetszett az ellentét is, az elnök friss lelkesedése a szakma iránt, illetve az ügynök fásultan nyugodt, sóhajtozó hozzáállása között.

Ami rettenetesen rosszul sikerült, az sajnos pont a konfliktus végkimenetele. A papírok között örjöngő elnök nem hajlandó az ügynök kérésére tenni. Mindketten a munkájukat szeretnék végezni, viszont csak az egyiküknek fog megadatni. Vajon melyiknek? Ahhoz képest, hogy valóban jó a történet szálvezetése, a végeredmény csupán egy hirtelen: „Na jól van. ” - az elnök részéről. Iszonyúan hiányos és jellem-idegen!

„- És ha nemet mondok?
- Nem javít a helyzetén és akkor is velem jön, csak egy kicsit kellemetlen lesz - felelte az idegen.
- És hová kell menni és hogyan? - törődött bele a megváltozhatatlanba. ”

Az elnök brutalitásába nem fér bele a beletörődés. Legyen akkor bármilyen érzelmi felfokozás, lelkiismeret-furdalás, megbánás, félelem, bármi, csak ne beletörődés, hiszen két napja csak, hogy élete álma valóra vált.
A mű „valóság-szemmel”, kvázi a titkárnő szemével, a haldoklásról szól. Bár pszichológiailag, érzelmileg végigmegy az elnök a gyász fázisain, ezt nem tagadom, van benne kétségbeesésből feltörő agresszió bőven, de olyan ember nincs, aki nem fél a haláltól, vagy olyan pszichopata, aki ne bánkódna legalább az életéért.

Az író figyelme itt már sürgetett, egy szónoklat körül forgott.

„És hogy hová? Oda, ahol nincs olyan fogalmaknak jelentése, mint hideg, idő, tér, jó meg rossz és egyáltalán nem sok mindenben hasonlít az itteni létre. Ott a dolgok világosak és követhetők, látható a múlt, érezhető a fény és minden más. Nincs fájdalom, csak egyfajta bánat, nincs öröm, csak érzés. Nincs gonosz és jó, csak tudat van, de nem öntudat. Nem látni, hanem érezni lehet másokat, múltjukat, tévedéseiket. Benne van, mégis kívül. Nem lehet földi szavakkal elmondani. Nem emlékszik rá, de majd fog. Az idő kezdete óta létezik, mégsem érzi. Még nem. De rövidesen eljön a pillanat, amikor a mindenség feltárul és érzékelni fogja a határtalan élet nagyságát. A lélek szabadságát az anyagi világon kívül. A mérhetetlen teret, amely telis -tele van csillogással. Valótlan élet egy valótlan világban. Ahol az ellenfél a saját lelkünk és nagyon nehéz megküzdeni vele, szinte lehetetlen. De van idő és van segítség. Nem isten és nem ördög, csak a lét. A lét, amely létrehozta önmagát és fizikai megnyilvánulásait. Amelyet itt a földön életnek neveznek, pedig nem az. Az emberek csak hiszik, hogy élnek. Valójában csak vannak és várják, önkéntelenül, hogy visszalépjenek oda, ahonnan jöttek: a fény és az igazság világába… „

Elsietettnek érzem, pedig lehetne belőle nagy katarzis! A „jó meg rossz” később ismétlődik. „Nincs öröm, csak érzés”... az öröm egy érzés! Amúgy szép gondolat.

Nem hagyhatok szó nélkül egy tárgyi tévedést. A titkárnő meglátja, amint az elnök ráront az irodában lévő fotelra, s egy láthatatlan lényt fojtogat. Majd: „Döntött és feltárcsázta a helyi kórházat. Elmondta, mi történt, vagy legalábbis amit látott, hallott és kérte valakit küldjenek, hátha tud segíteni. Nem igazán akartak hinni neki, de azért felvették az adatokat és közölték, hogy egy kocsit kiküldenek. „
Elhiszik. Van ilyen, és még cifrább is!

A korábbi infarktus jó kórtörténeti választás. Releváns a munkamánia és az „A típusú személyiség” okán.

Tetszett a kép, amelyben az író felfedi az ügynök túlvilági lényét, viszont jobban sült volna el, ha az elején tudjuk az épület méreteit!

A csattanó jó, tökéletes a kép-leírás, amely hűen érzékelteti világaink közötti átmenetet: a test holtan mered a semmibe, míg a lélek egy csillogó nagyság felé tart, ahol minden bűn megbocsáttatik.

A műfaj novella, a stílusjegyeknek megfelel. Néhány írástechnikai hiba azonban komoly, feltétlen javítást igényel. Két példát említenék:

„Gyermekkori álmai között szerepelt, hogy egyszer egy igazi elnöki székben pöffeszkedhet és mindenki az ő szavait lesi. Komoly partikra járhat, befolyásos politikusokkal ebédelhet, és eljuthat a világ bármely pontjára „ - magyarosabb, ha „pöffeszkedhessen”, „lesse”... stb.

„Ennek már két napja és minden tökéletesen működik. ” - működött, vagy azóta „minden tökéletesen működik. ”

További lektori feladatokra nem térnék ki, pedig sok helyütt felkiáltójelért káltanak a sorvégek.

Összegezve, és bármennyi negatív dolgot is emeltem ki, az író alapgondolata előtt le a kalappal! Emiatt megérné dolgozni még vele! Talán felfedezhetünk hasonlóságot a sztori és egy híres film között, emiatt még hozzátenném azt, hogy nincs szó koppintásról, hacsak nem a forgatókönyvhöz lopták el a novellát...

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Kritika
· Kategória: Kritika
· Írta: Mona
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 3
Regisztrált: 0
Kereső robot: 9
Összes: 12

Page generated in 0.0548 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz