Navigáció


RSS: összes ·




Mese: Szépségverseny a baromfi udvarban

, 480 olvasás, starics ibolya , 2 hozzászólás

Fantasy

Volt egyszer egy szép fehérre meszelt nagy tanya az alföldi pusztaságban. Ott élt a gazda, a gazda felesége és sok-sok állat, voltak ott négylábúak, kétlábú tollas egyedek, mind békében a Bodri kutya személyes felügyelete alatt. Történetesen ezen a nyáron annyi kis állat született, mint még soha. Tele volt az udvar kis csirkével, kiskacsával, pulykácskákkal, kis csikó ikrek-barikák, szóval sorolni is sok lenne. A gazda nem győzte halomba rakni újra-meg-újra a szalmát, amit a kis állat-óvodások szétugráltak nagy jókedvükben. Bizony bodrinak is volt teendője, a sok kis csatangolót visszaterelgetni a mamákhoz. Hát még a héjákkal, akiknek szintén kicsinyeik ültek a fészek puha rejtekében, és állandóan éhesen tátogtak, és bizony néha ellátogattak a tanya felé is. Akkor volt ám ijedelem, kotkodálás, hápogás! Nos általában sikeresen elzavarta őket a Bodri, de sajnos néha-néha sikerrel jártak a héják, akkor volt sírás-rívás pár napig. Mostanában azonban béke honolt az udvarban, egészen addig, amikor is kitört a csetepaté az állatok között. Úgy történt, hogy két kis tollas összebarátkozott, az egyik Pipszi, a kis csirke volt, a másik a kiskacsa, Hápi. Mindig együtt jártak-keltek az udvarban, persze a szüleiktől távol. Mert ugye a kacsamama a kis tónál szeretett pancsolni a kicsinyeivel, míg a tyúkanyó a szemétdomb környékét részesítette előnyben, ahol szép kövér kukacokat lehetett kikapirgálni. Így aztán Hápi és Pipszi, ha együtt akartak lenni, el kellett a mamától távolodni, amit a mamák nem vettek jó néven. Egy szép napsütéses napon a kis csirke meglátogatta barátját, a kis Hápit, de a kacsamama nem volt éppen jókedvében, elég dolga volt a saját kicsinyeivel is, nem hiányzott neki még egy, ezért barátságtalanul ráripakodott:
– Eredj haza, te kis csúfság! – és még a fejére is koppintott. Pipszi sírva szaladt tyúkanyóhoz.
– Mamaaaa! – csipogta már messziről.
– Mi van, mi van? – rohant a tyúkanyó harcra készen, megvédeni a kicsinyét. – Mi történt? Mi történt?
– A kacsa néni a fejemre ütött! És azt mondta, csúnya vahhhhagyohok – sírta a kis csirke.
– Mi? Mi? – kárálta a tyúkanyó. – Bántott? És csúnyának nevezett?
Rohant széttárt szárnyakkal, és neki ugrott a mit sem sejtő kacsának.
– Mit mondott, maga totyakos némber! Mit mondott? Hogy az én kicsim csúnya? Mit merészel? – fújta fel magát sziszegve a tyúkanyó, azzal egymásnak estek. Volt ott hadd-el-hadd, csak úgy repkedtek a tollak, hangos kárálás-hápogás, csetepaté. A kicsinyeik ijedten bújtak össze, a hangoskodásra összeszaladtak az udvar állatai. Mind ott voltak s kérdezték egymástól:
– Mi van? Mi történt?
– Azt mondta a kacsa a tyúknak, hogy az ő kicsinyei csúfak, az övéi a legszebbek az udvarban – mekegte a kecske a birkának. – Pedig én úgy gondolom, az én kis gidáim a legszebbek.
– Miért a magáé? – bégetett a birka. – Az én barikáimnál nincsen szebb itt az udvarban.
– Micsoda?! – hallotta meg a koca mama. – Az én malackáimmal senki sem veheti fel a versenyt – röfögte.
– Mihihi, nyihaha – nyerített mérgesen a lómama –, az én csillagos homlokú ikreimnél senkié sem különb.
A tehén rábődült a lóra:
– Mi? A maga bogos lábú csikói? Az én borjaim! Sokkal szebbek, nézzék azokat a fülecskéket, meg azokat a szemeket! Ők egyértelműen a legszebbek.
A pulyka felfújta magát, úgy bizonygatta, márpedig az ő kicsinyeinél egyiké sem szebb. Végül összeverekedtek, s mivel a papák is mind az asszonykáiknak adtak igazat, volt ott aztán ordítás-kárálás, tolltépés, rugdosás, harapás, öklelődés és olyan hangzavar, hogy a gazda és a gazdasszony szaladtak ki a házból:
– Az ég szerelmére, mi történt? Valami vadállat támadt az udvarra?
De nem volt ott más, csak a ház állatai, egymás hegyén-hátán, verekedtek, veszekedtek, csak úgy repkedtek a tollak, szállt a szőr.
– Bodri! – kiabált a gazda. – Csinálj rendet!
Bodri szaladt, szétszedte a verekedőket, volt ott hadd-el-hadd, mire mindenki a saját helyére került.
– Mit műveltek? – kérdezte Bodri. – Mi a csuda esett belétek?
Mikor végre szét terelte őket:
– A ló farba rúgott – panaszkodott a szamár.
– Engem a kecske oldalba öklelt – kiabált a birka.
– A disznó megharapott – panaszkodott a tehén.
– A tyúk megtépett! Nézd, mennyi tollam hiányzik! – sápogott a kacsa.
– Ő meg a bóbitámat tépte meg – kárált a tyúk, s már-már újra egymásnak estek.
– Állj! – parancsolta Bodri. – Csend legyen!
Csend lett. Bodrinak volt tekintélye, hiszen mind ő védte, óvta őket kölyök koruk óta.
– Miért? Miért mindez?
– Mert... – kezdték el újra a kárálást-nyerítést-mekegést –... az én kicsim a legszebb!
– Nem, az enyém – s csak mondta mind a magáét.
– Csend! – intette le őket Bodri újfent. – Van egy ötletem! – Mind feszülten vártak. – Rendezzünk bébi szépség versenyt!

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Mese
· Írta: starics ibolya
· Jóváhagyta: Árki Zsuzsanna

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 302
Regisztrált: 2
Kereső robot: 19
Összes: 323
Jelenlévők:
 · PiaNista
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.228 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz