Feszegeted ketreced, szemedet lefeded,
de eme eszme, Te veszett fejsze nyele, Lenyeled..
Lenyeled e szeget, s szellemed e szegre felteszed.
Remeghetsz eleget, de befejezett lett e fejezet.
Könyörögsz köpönyegforgató kinevető
ki korlátozza kezeid kő kövön kötözve kínjain,
Kitépett körmeid ketreced keretén,
Kifigurázza kínjaid, kiszakítja könnyeid.
De dédelgetett díváid, dalolják dalaid,
durvulva darabjaidra darabolnak,
Diadalittas diktatórikus diplomaták
dorbézolva démonjaiddal délibábjaid duruzsolják.
Tömegben tömeges töketlenség,
tágabb tudatban, tudatos tudatlanság.
Tévhit, tétlenség, tövis tenyeredben,
tiporva tepernek, temetnek, testedben terjednek.
Szerek... Szerek szerkesztenek szerepeket,
szerelmeket szellemként szerepeltetnek,
szenvedélyes szemszögből széjjel szednek,
szemek százai szalutálnak, szavazataik szétdarálnak.
Vajon vissza várnak?
Végítéleted vakvilágnak, vakolt valóság!
Valódi valakik, vasban vannak valahol,
vért verítékezve vesznek végtelen veszteségbe.
Míg mi múzsákként morzsolódunk muzikelben.
Megbánásunk mutat múltbéli magunkra,
múló mélabú mámorító manipuláció
Magyarok maradtunk, mit mára megsirattunk.