Navigáció


RSS: összes ·




Próza: A négy nulla

, 433 olvasás, Alberczki László , 20 hozzászólás

Somolygó

Egy nagy számnak négyes ikrei születtek. A négy nulla olyan lusta, akár négy hulla. Hogy különbözni tudjanak, ezért nevet is kaptak. A legnagyobbik Viktor, a másodszülött Mihály, majd Rudolf. A legkisebb nem kapott nevet, mert ő egy kicsi nulla lett. De végül már nem csak a napot lopták, fejüket tanulásra adták. Iskolába mentek, és nagy tudományt szereztek. Volt bennük közös, mindannyian jól tudtak lopni, és hazudni. Hazudni legjobban Viktor tudott, tanára nem tudta, hogy hol tartanak, mikor mond igazat. Ő sumák, és sunyi, de nagyon szeret irányítani. Társai rábíznak minden problémát, és ő mindenben megoldást lát. Most már ő tanítja, a tanárt.
Mihály a pénzt szerette, számolta is reggelente, vagy amikor csak tehette. Rudolf harácsolt, és lopott, ilyenkor a három testvér kezet fogott. A kicsi nem tudott mást tenni, csak a testvéreit követni. Neki csak az jutott, amit a többi három ott hagyott. Közeledett a fizetés napja, ilyenkor a tanárok kedve alább hagyott, mert a három nulla elbujdosott. A kicsi maradt ott egymaga, de ettől sajnos nem nagyon dagadt a bankszámla.
Amikor csak tehették, játszottak, és a labdát rúgtak. Nevettek, és legtöbbször négy nullra nyertek. De a nagy munkába elfáradtak, és most a tengerparton nyaralnak. Élnek ők ott boldogan, tejbe - vajba gondtalan.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Somolygó
· Kategória: Próza
· Írta: Alberczki László
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 10
Regisztrált: 1
Kereső robot: 16
Összes: 27
Jelenlévők:
 · etele


Page generated in 0.0766 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz