Navigáció


RSS: összes ·




Vers: A zenebohóc

, 444 olvasás, Gősi Vali , 12 hozzászólás

Sajgó lélek

Úgy nevetek néha, mint a zenebohóc:
arcomon maszk, fejemen kóc,
szívemben halomra nőtt bánat.
Ezért viselek gyakran színes ruhákat.
A színek talán elfedik, rejtik a bohóc
könnyeit, ha a torz mosoly alatt
esténként újra és újra
az ajkára fagy. A pódiumon ezért
sírni nem szabad, mert a lemálló,
tarka álarc alól - ahogy a vakító
lámpák alatt meghajol -, szétárad,
lecsorog a szenvedés, és zokog a lelke,
hogy végre szabad, és az lehet,
aki volt valaha: gyermek, aki szívéből
sír és kacag megint, ha letörlöd
sápadt bohóc-arcáról a világ
összegyűjtött, keserves könnyeit.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: Gősi Vali
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 9
Regisztrált: 2
Kereső robot: 21
Összes: 32
Jelenlévők:
 · galamboki
 · quentin


Page generated in 0.0396 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz