Mikor a karjaid kitárod, és a Világot a szívedbe várod.
Vért könnyezel!
Mire a könnycseppedből kitörlöd az üvegszilánkot.
Mi belekarcolta lelkedbe már az éveket,
és vérvörösre festette a tükörképedet.
S akkor látod majd a régi énedet,
Ki már csak messziről sem integet.
Így viszi tovább az idő minden léptedet,
hisz már a föld sem tiszteli kiontott véredet.
Viszlát... a Tűz sem az! de Ég veled.