Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Elit rab

, 408 olvasás, Frekventor , 8 hozzászólás

Ezek vagyunk

A tiszti iskolásokat az első félévben a katonai életre szoktatták. Kiképzésük kemény, olykor durva és megalázó volt, de csak ez edzette jellemüket, szilárd és fegyelmezett emberekké váltak. A tematika széles skálán mozgott, minden olyan elemet oktattak, amely valaha is megtörténhet egy katonával.

Gábor eleve konok jellem volt, amely némi önhittséggel párosult, ezek segítették a katonai pályán. Könnyedén vette az akadályokat, harcolt, őrködött, sportolt, alakizott, tette amit kell.
Egyik alkalommal őrségbe vezényelték, de nem a laktanyába, hanem a városban működtetett katonai fogdába. Őrizte a rabokat akik egytől egyig katonák voltak, különböző rendfokozatban. A kétórás szolgálatot négyórányi pihenés követte, aztán megint ő következett, így ment ez huszonnégy órán keresztül. Gábor az első pihenő órájában kipróbálta, milyen lehet belülről. Az egyik üres cellát magára csukta, és ücsörgött a fapriccsen néhány percet. Úgy tapasztalta, hogy itt őt hamarosan megölné az unalom és a búskomorság, úgy vélte, ezt nem neki találták ki, sohasem fog ide kerülni.

Másnap reggel hívatta a börtönparancsnok, és közölte vele, hogy új feladatot kap, egy rabot kell kísérnie gyalogosan a bíróságra, tízkor kezdődik a tárgyalása. Kioktatta, hogy mire ügyeljen, nagyjából ugyanazokat mondta el, amit már a felkészülés során belé sulykoltak. A rab egy tiszthelyettes volt, egyenruhában, de megbilincselve kellett kísérnie a városon keresztül. Kicsit feszengett Gábor, hiszen először csinált ilyet, és a civilek vizsla tekintete különösen zavarta. A rab mögött két lépéssel haladt, töltött fegyverét a vállán vitte, szótlanul lépkedtek a bírósági épület felé. Egy park mellett vitt az útjuk, a járda mentén magas díszcserje nőtt, az választotta el a forgalomtól. A sövény mellett bandukoltak, amikor nagy zúgással egy terepjáró hajtott el mellettük, mindenki odakapta a fejét. Amikor visszafordult, szinte sokkolta, hogy nem látja az őrizetest. Eltűnt egy szempillantás alatt, ami csak úgy történhetett, hogy beugrott a növények közé. Gábor is bevetette magát a sűrű bokrokba, de sehol sem látta emberét. Bóklászott még egy darabig, de be kellett látnia, hogy a fogoly meglógott, jelentenie kell a dolgot. Lógó orral keresett egy telefonfülkét, felhívta a börtönt, és vázolta a történteket. Dühöngött, kiabált vele a parancsnok, végül utasította, hogy menjen tovább, és jelentse a bírónak hogy a vádlott elszökött.

Leverten kullogott tovább, biztos volt benne, hogy ezért a vétségért ő is a rabok közé kerül, ami nem tesz jót a karrierjének. Odaért közben a bírósági épülethez, már éppen be akart lépni az ajtón, amikor megveregette a vállát valaki. Visszafordult, alig hitt a szemének: az őrizetére bízott tiszthelyettes állt előtte, bilincs nélkül, egy almát rágcsálva.
- Bocs, de úgy megkívántam egy kis gyümölcsöt, hogy nem bírtam ellenállni a kísértésnek. A parkon túl volt egy zöldséges, ott vettem. Kér egy almát, katona?
- És a bilincs?
- Egy kicsit értek hozzá, levettem. De csak azért, hogy ne keltsek feltűnést a boltban. Itt van, vissza is adom.
Gábor rákattintotta a bilincset, és bekísérte a tárgyalásra. Fél órán belül végeztek, az őrmestert felmentették, Gábornak vissza kellett kísérnie, de már bilincs nélkül, csupán azért, hogy a börtönből kijelentkezzen, és elvégezzék a papírmunkákat. Visszafelé egymás mellett bandukoltak, és beszélgettek.
- Tehát nem is volt semmiféle függelemsértés? – kérdezte Gábor.
- Dehogynem… - felelte elmélázva az őrmester.
Tényleg baromarcúnak nevezte azt a tisztet, aki feljelentette, meg még egyéb jelzőkkel is illette. Természetesen négyszemközt, tanúk nélkül, semmit sem tudtak rábizonyítani. Még így is elítélték volna, ha a tiszt nem visszakozik. Jó oka volt rá, az őrmester ismerte viselt dolgait, ha kitálal, mindjárt helyet is cserélhettek volna a vádlottak padján.
- Az a szarházi lopta a benzint, megütött egy katonát, engem is be akart vonni a stiklijeibe. Ez a tiszt még iskolák nélkül, „érdemeire” tekintettel jutott rendfokozathoz – sorolta az őrmester.
Gábor csak bólogatott, ismerte ezt a típust, itt-ott találkozott már velük. Megbeszélték, hogy odabent a katona azt jelenti, hogy nem történt semmi, a fogoly a civilek tömegében elkeveredett, de amint ritkultak a járókelők, megvárta a fogoly, és megjelentek a bíróság előtt.
- Nem kispályás az őrmester – gondolta magában Gábor – van némi hajlam benne a csibészségre. Talán kell is ennyi, hogy eligazodjon az életben…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Novella
· Írta: Frekventor
· Jóváhagyta: Biró Erika

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 8
Regisztrált: 0
Kereső robot: 15
Összes: 23

Page generated in 0.0227 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz