Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Fázom

, 328 olvasás, Gősi Vali , 6 hozzászólás

Sajgó lélek

Szelíden kopogtat ajtónkon a csönd
– mindhiába. Belülről zártam magunkat
végérvényes, zajos magányba.
Ebben az üvöltő némaságban a velünk
szűkölő hiány is kulcsra zárva, hiába várja
a szabadulást: nincs menekvés!
Se ki, se be nem engedi, – kirekeszti,
elriasztja a szelíd érkezőt ez a megvadult
lárma, hiába reméli a türelmes, jámbor követ,
hogy végre megértő békesség várja:
esélye sincs a szíves fogadtatásra.

Lassan öl, cseppenként szívja erőmet
kettőnk összezártan is elárvult gyásza.
Csak nézzük egymást szótlanul, de semmi
esélyünk arra, hogy áttörünk végre-valahára
ezen a végeérhetetlen magányosságon.
Nem akarom ezt a jég-rianásként
velünk élő, fülsértő zajt! Tessék, itt a takaróm,
vagy teríts a vállunkra meleg kabátot, enyhítsük
ezt a reménytelen, dermesztő árvaságot!
Szoríts magadhoz, fázom!

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: Gősi Vali
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 0
Kereső robot: 9
Összes: 20

Page generated in 0.0371 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz