Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Válaszok nélkül

, 339 olvasás, ariel , 12 hozzászólás

Elmélkedés

… sárga fényben lebeg az idő,
- nem látszom...
talán csak megjátszom,
hogy vagyok,
de máris olvadok, mint a jég
mikor felég,
s kirobban alóla a föld...
- bár, az élet nekem még zöld,
de már látszik
a kiégett szürkeség...
- elég...
Törött szárnyú,
foszlott angyalok közt ébredek,
csiszolt szarvaikból
meredek barázdában folyik
a vér...
- érzem, elér engem is
az átok,
hogy látok tündér arcú,
sötét árnyakat,
s meglátom a tükörben
saját arcomat is - velük,
kezük hideg,
s benne ég mégis
néhány ki nem mondott
gondolat,
agysejtekből készült,
instant kivonat a máról,
amorf skicc
egy idegen világról,
melyben eltörik végleg
az erősnek hitt szárnyakat,
s ledobnak a mélybe,
mint a felesleges dolgokat
a szemétbe
hanyagul,
szilánkokra törve,
összerakhatatlanul...
Aztán elcsitul bennem
minden vad gondolat,
a pillanat ír az éterbe
újabb rémálmokat
- jól becsomagolva,
latens szárnyakra pakolva,
hogy ne bírjuk
de azért akarjuk cipelni
magunkkal,
a mindenségen túl is
örök áldozattal...

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: ariel
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 329
Regisztrált: 0
Kereső robot: 24
Összes: 353

Page generated in 0.2039 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz