Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Kő alól bújó

, 330 olvasás, Gősi Vali , 8 hozzászólás

Elmélkedés

(apám emlékének)

Kő alól bújik
egy gyenge fácska,
félénken
megremeg,
csodálkozik.
Riadtan néz
a fénylő világra,
fatönkhöz hajolva
kapaszkodik.
Nem sejti még,
hogy magányos,
árva.
Fatönk-anyja rég halott.
Hiába vágyna
fény csókjára,
s hogy átöleljék
óvó ág-karok.
Hajtása gyenge.
Riadtan rebben
szellő dalára,
és egy kis levél
szárnyait bontva nyílik
épp’ széjjel,
halk rezzenéssel
s víg táncra kél.
Ámul a fácska,
bánatát rejtve
nyújtózik
lassan
az ég
felé,
s a kicsiny levélre
párát lehelve
fohászát
susogja
- esőt remél.
Könnyekre vágyik,
fél gyökérrel
kapaszkodik
a napfény elé,
levelet érlel
ágán,
s gyengéden
árnyékot
borít
a fatönk
fölé.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: Gősi Vali
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 9
Regisztrált: 0
Kereső robot: 9
Összes: 18

Page generated in 0.0207 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz