Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Létpart

, 167 olvasás, F.Attila , 0 hozzászólás

Elmélkedés

(2015. Komáromi erőd, Duna-part)

Kellemes, nyugalmas, éppen békés atmoszférában lélegezve bámulja a nagy folyót, a lehetőségeit, s hogy lehet. Nem én. Bárki, valaki, egy valaki a sok közül.
Az éggé vált kékes, hűvös pára, eléggé lemondva várja, akad-e itt valahol felébredni vágyó. A magányos parton réges-régi fatestek kínálják ülőhelyeiket. Mutatják ráncos ujjaikkal figyelmeztetőn: száz évek törzsei, melyek alatt annyian annyit álmodoztak, tervezgettek, építgettek, filozofálgattak és éltek; ennyi! Csak parányi, elszáradt, elsodort falevelek az idő folyamán!
A finoman szőtt sóderben turkáló elméje, mint zabolátlan gyermek, alig kezelhető, nem tudja, és nem is tudhatja megérteni, nem lehet kincset találni az álomban, s hazavinni lehetetlen. Kivéve egyet. Egyet, mit oly nehezen találunk. Mert fel kell nőni hozzá, viselkedni, s leülni türelmes figyelemmel! Megértve, hogy mivoltunk, nem az többé mi voltunk.
Ám most próbálja összeszedni magát! Tanítható módon csendben maradni, és hallani. Mindegy hogy ki, bárki, valaki, egy valaki a sok közül, ki mindenki helyett ült le most. Azért, hogy megértse végre első valódi lépésünket, s megvesse azt a parton! S megértse végre, hogy van! E múló, málló, sodródó anyagok térbeli filmvásznán, ez üresen csengő moziteremben, e poros kis Földstúdióban, egy röpke Duna-parti jelenetben, valaki tényleg leült! Nem azért, hogy vízi lényeket hegyes kampóval szájuknál kihúzva, kedvtelésből öljön! Nem azért, hogy az elme kéjeit szabadon engedő mámorokat kortyolja magába, hogy aztán az bármit tegyen bárkivel! Nem azért, hogy önző mohóságba zuhant vezetők civakodását hallgassa, vagy saját kényeit keresse nyomtatott papírokon! Nem! Mert most valaki, egy valaki a sok közül, tényleg megértette, hogy valaki! Egy személy! Nem beszélő, pislogó jelenség! Nem nemek terméke! Nem neuronok humora! Hanem valóban van! Felismerte abszolút személyes létét, és a személyes lét abszolútságát!
Ám valami más is feltűnt neki, ami valójában odaszegezte figyelmét! Egy roppant hatalmas és súlyos kontraszt, egy mindent félresöprő, egy minden valóságot zárójelbe tévő kettősség és dialektika! Egy másikféle, de mindent magában foglaló abszolút tény és igazság! Őbenne, s ő benne! És ama alapból végtelenül érdekes tény, hogy vagyunk, itt kezdi felszorozni magát igazán! És ő, ki egy közülünk, s tán te is vagy most már, most kezdett igazán észrevenni valaki mást!
A folyóvá vált éltető erek nyomán nyíló esztétikát, mellyel mosolyog! Ahogy a gigantikus kőcsontok tartják fenn a valót, ahogy a szél tiszta lehelete éleszt fel mindent percről percre! A rétek s erdők mint gyönyörű szőrének mezeje, ahogy oltalommá válik! A tökéletes bája, a megannyi bájos, nem túl szabályos erdőszobája! S a bennük pihenő árnya. A madárdal, mely bizalmas csalogatása, a Hold, mely megértő kacsintása, a Nap, arcát rejtő ragyogása!
De nem érthetjük, nem érinthetjük még! Nem enged az űr, melyben űr sosem létezett tán, csak sötét vágyaink zugaiban. Ahol a szabadság tarisznyáját tékozoltuk el, s mely egyetlen sóhaja csupán, amellyel ránk szól: íme e rosszul kivitelezett tökéletes ötlet, mit élő létezésnek mondunk, mily határtalan csoda, s válik tökéletessé, ha végre nem nélküled akarunk lenni benned!
És ledobva kezéből a sódert, fejét leszegve bánja, hogy filozófusnak hitte magát. Hisz te vagy az. S csak hadd legyek őszinte örök tanítványod! Neked, ki egyetlen vagy velünk, s mi csak úgy nevezünk téged (ha még nevezünk valahogy): a Világ!

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Próza
· Írta: F.Attila
· Jóváhagyta: Medve Zsolt

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 10
Regisztrált: 4
Kereső robot: 13
Összes: 27
Jelenlévők:
 · legna
 · léna
 · Öreg
 · PiaNista


Page generated in 0.059 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz