Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Szókristályok

, 394 olvasás, Fava , 10 hozzászólás

Sajgó lélek

Közöny jégtorlaszán megtörnek az álmok,
csupán semmibe tűnő ábrándfoszlányok.
Bántó szókristályok most ott lebegnek,
szobám falai között tanyát vernek,
lelkem zugaiban visszhangra lelnek.

Míg a csend kútjában alámerülnek,
agysejtjeimmel álnokul vegyülnek.
Gondolataim fürkészve kérdeznek,
szívdobbanások lüktetve kérlelnek,
képtelen előérzetek mérgeznek.

Valahol mélyen ádázul szunnyadnak,
sósavként gennyedző sebeket marnak.
Végzet koppintására fölserkennek,
ereimben vágtatva keringenek,
mint rubinba ágyazott üvegszemek.

Csak suttogás lelkem esengő imája,
tétova reményem halovány csirája.
Abból mi a kárhozatban megmaradt,
kutatva egybecsomózni megszakadt,
élet zűrjében veszett sorsfonalat.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: Fava
· Jóváhagyta: Medve Zsolt


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 201
Regisztrált: 1
Kereső robot: 26
Összes: 228
Jelenlévők:
 · Sutyi


Page generated in 0.1787 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz