Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Műveltség

, 160 olvasás, F.Attila , 1 hozzászólás

Elmélkedés

Nyilván csak kísérlet, mint ahogy egy úttörő munkától mit is várhatnánk. S én is csak a lelki önmegvalósítás első lépcsőfokait fejelgetem. De hisszük vagy sem, voltak olyan idők, történelemből nem tanult, eltitkolt, eldugdosott idők, amikor ha odasétáltál volna egy rőt bajszú, földművelő, bármelyik emberhez, és rákérdeztél volna, csípőből elmagyarázta volna az egész kozmikus megnyilvánulás felépítését és működését! Úgy, hogy Einstein szívgörcsöt kapott volna tőle. Aztán meg azt, hogy az öntudat, hogyan van jelen ebben a testben, az anyagi energia alkotta szerkezetben, és mik a be- és kilátásai onnan pislogva! Ellenben ma, a nagy elvilágosult modernek, tudatról mit sem tudó tudások, bolygónyi testvéreiket kizsákmányolva, a más formájúakat s kicsit butábbakat leaprítva, túl halmozott vagyonokból és energiából olyan gépeket kreálnak, mellyel atomokból rakják ki: ' Isten vagyok genya! ' És mégis csiptük a lényegi problémát!
Mert ha már így szóba hoztad, (mi én?) na mindegy, szóval kevésbé azzal lehet a problémája egy Istennek is nevezett, abszolút legfelsőbb, tudatos létezőnek, hogy utánozni akarjuk! Hanem hogy hogyan! A minőséggel és hozzáállással! Azzal van a még nagyobb gond. Ez még egy ekkora türelemnek, egy végtelen jóindulatnak is kihívás lehet! Vagy legalább szomorúság. Nem parányi.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Próza
· Írta: F.Attila
· Jóváhagyta: Medve Zsolt

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 18
Regisztrált: 3
Kereső robot: 29
Összes: 50
Jelenlévők:
 · arttur
 · Kovács Sándor
 · vargaistvan


Page generated in 0.0454 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz