Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Ezer Pokol - 2. fejezet

, 421 olvasás, SusanWinter , 2 hozzászólás

Fantasy

Ahogy lassan kilép a hőforrásból, Shallia nem nyúl törülközőért. Hagyja, hogy a vízcseppek végig csiklandozzák Zek csókjainak helyét. Ahogy pedig lassan az erkélyhez ér, és lepillant a városra, nagyot sóhajt. Ahogy pedig megérzi a hím ujjainak érintését a derekán, az ő kezei is azok közé az erős kezek közé fonódnak. Érzi, ahogy társa könnyű anyagú skarlát vörös köntöst borít a vállaira, mely így csak még inkább felhívja arra a figyelmet, hogy a ruhái valahol a lehető legsötétebb sarokban nyugodnak. Egyelőre nem is akarja visszavenni őket. Ahogy a jádezöld szemek a távolba révednek, az álmában látott, jelképeken mereng. A sarlón, a három nyílvesszőn, és az íjjon. Valahonnan ismerősek neki. De ahogy érzi Zek ajkait a bőrére simulni, máris kiveri fejéből a kísérteties álomképeket. Helyette sokkal édesebb emlékek idéződnek fel benne.
- Mohóbb vagy még a szokottnál is. Meglepsz. – feleli, ahogy a férfi felé fordul, és úgy ügyeskedik, hogy teste Zek, testéhez simuljon és a köntös, ne zavarjon túl sokat az érzékelésből.
- Csak jó hozzád érni… Nagyasszony.
- Még nem vagyok Nagyasszony. Csak Shallia Mae’ana vagyok. – sóhajtja az éjfél fekete bőrbe.
- Nekem az vagy. Teljesen kifárasztottál. – Shallia talányos mosollyal az arcán hajol kicsit hátrébb.
- Oh… ez esetben csak a csókjaiddal kell beérnem?
- És az ölelésemmel, egészen addig, amíg a tűz újra parázslani nem kezd.
- Az még egy nap. – sóhajtja fáradtan a nő, ahogy a hím karjai, közé bújik, és hagyja, hogy a koromfekete ujjak óvatosan, csavargassák ezüst haját. – Én pedig most akarlak a magaménak, még akkor is ha a nap végén is ugyanezt akarom majd. – sóhajtja Shallia, majd nagyon lassan távolabb lép. – Lassan indulnom kell. Az újoncok… tudod… - simítja végig a férfi arcát, majd lassan megkerüli, hogy megkeresse a ruháit.
- Este várlak. – kacsint rá a férfira, ahogy lassan felöltözik, és elindul, hogy még pirkadat előtt haza érjen.

Mae’ana ház… vagy inkább a szentély szó illik rá? Most is kellemes illatos füst lágyan hajló indáival szövi át, a papok által gyújtott mécsesek fényét, és bizonytalanul imbolygó árnyakat varázsol a falakra. Ahogy Shallia Mae’ana kimért léptekkel sétál végig a folyosókon, az előbbi gyengéd pillantásnak, immár nyoma sincs a szemében. A jáde zöld szemek, hol egyik, hol másik sötét sarkot, fordulót pásztázzák. Ahogy adamantit lándzsáját szorítja az ujjai között, és próbál lélegezni a lassan fojtogatóvá váló füstölők illatától. Megáll az árnyakkal átszőtt folyosón, a pókokkal díszített boltozat alatt, melynek szemei skarlát vörös kövekként csillannak meg. Ezek a familiárisok, tudja nagyon jól, hogy Jysna bryn’Molafae Mae’ana egyetlen szavára, életre kelnének, és halálra marnák őt. És mindehhez elég lenne az engedetlenség csupán egyetlen egy apró szikrája. Molafae nagyasszony anyának amint azt a folyosókon surranó sötételfnő hallja teljesen más problémái, vannak. A papok imái, zsolozsmái, és persze azok az oktalan krumpli fejű mélységi gnómok szavai azt hivatottak, jelezni, hogy ameddig ő Shallia távol volt. Molafae napjai leteltek.
- Oh… hát itt vagy húgom? – sóhajtja egy hang a háta mögött. Shallia pedig azonnal megpördül a sarkán. A folyosóra hulló árnyék képében pedig egyenest Chalssysn-t pillantja meg, ahogy felé siet hófehér pókhálóra emlékeztető ruhájában. Az övéről a papnők nélkülözhetetlen fegyvere lóg, egy kígyófejekben végződő hét farkú korbács. Shallia ajkai mosolyra hajlanak. Nem igazán tart Chalssysn-től pedig sokan úgy tartják, hogy talán jobb lenne. Úgy hírlik, hogy a fiatal papnő nem egy démonnak adta oda magát, hogy hatalma túl szárnyalja anyja hatalmát is. S hogy még is szolgálni kényszerül, nos annak csak egy oka van. Még pedig, az hogy túl alantasnak tartja a hímekkel való minden nemű érintkezést. Úgy hírlik annak idején, volt, aki az életével fizetett, azért mert egyáltalán a skarlát vörös szempárra merte vetni pillantását. A papnő hófehér haját, most is kibontva viseli.
- Ah… Chalssysn. – búgja Shallia is. És már mélyen bánja, hogy nem lépett olajra, amikor még tehette. Már sejti, hogy kimaradásáért minden bizonnyal azzal fog fizetni, hogy Chal betereli a belső szentélybe, és végig kell néznie a szülést. – Sajnálom, hogy nem tarthatok veled. Holnapra van egy csomó zöldfülűm, akiket bizony ki kell oktatnom. – mosolyog végül még is csak talált egy kifogást.
- Hmm… és miért maradtál el éjszakára? Én a helyedben nem engedném meg, hogy a te szépségedet, egy hím ujjai illessék. – Shallia nyel egyet, a jáde szemek pedig a skarlát vörös szemekbe mélyednek. Érzi a nyomást a tarkóján, amit a papnő mentális ereje akaszt szinte a nyakába. Ami alatt a pulzusa az egekbe szökken. Majd az obszidián ujjak, finoman, hűvösen simulnak a mellére. Jobbjával azonnal elkapja Chalssysn csuklóját, és jó erősen rászorít, oly annyira, hogy a papnő formás ajkai közül halk szisszenés szakadjon ki.
- Ha ki is maradtam, neked ahhoz semmi közöd.
- De hát nővérek vagyunk. És mint olyannak törődnünk kell egymással.
- De nem ilyen téren. Engedj, kérlek utamra. – susogja mágiával terhes hangon Shallia, és Chalssysn mintha csak megérezné, hogy ha tovább feszíti, a húrt bizony meg fogja égetni a kezét. Ezt pedig nem engedheti. Elengedi húgát, és fürkészőn pillant a sötétségbe vesző árnyék után. Valami megváltozott Shallia kisugárzásában, valami… olyan mintha Lloth levette volna róla a kezét. Chalssysn azonban csak megrázza a fejét. Még a feltételezés is istenkáromló. Még hogy Lloth bármelyikükről is levegye a kezét, hallatlan.

Egy másik árnyék is végig táncol a falakon, és átszeli az oszlopsorok között lengő füstölők füstjét. Beleszédül a szagba egyetlen apró pillanatra, majd gyorsan tovább is lép. A tengerkék szemek, minden sarkot alaposan megvizsgálnak. Elméje azonban nem itt van. Képzeletben a romváros romjai között csatangolva felszedett medalionok, körül kering. Melyik ház címere lehetett ez a sarlós íjas, és nyilas címer. A jelenlegi házak közül egyiknek sem volt ilyen heraldikája. Csak ennek az egynek. De miért választana valaki egy olyan tárgyat címeréül, mint a sarló? Fordul meg újra és újra Cael fejében a gondolat. S valóban, erre nem talál választ. Ettől függetlenül, úgy döntött, hogy utána néz a dolognak. Valamit csak kell, hogy találjon. És persze a szellem alakot sem érti. De ezt a mágus számlájára írja. A mágusok sok mindenre képesek, a papok után ők kapják a legtöbb tiszteletet, és a harcosok állnak a lista végén. Még akkor is ha nekik is van némi mágikus erejük. Az olyan nemeseknek, mint Cael veleszületett képességei vannak. Ezért nem kell nekik lépcsőket használni egyszerűen, csak fellebegnek egy-egy helyre, vagy éppen le, képesek sötétséget hozni magukkal, és Cael képes tárgyakat is mozgatni. De még is olykor majd széthasítja a tagjait egy ismeretlen erő. Amit ő sem ért igazán. Benne van… mióta csak az eszét tudja. De ez az eltemetett hatalom, nem képes magának a kődzsungelben kitörni. Ő viszont nem találkozik, senkivel sem. Csak végig sétál a hálókamrájához vezető folyosón, ahogy pedig belép az ajtón, az egyik gnómot találja odabent. Az nagy szemeket mereszt rá, majd szinte lekushad a földre előtte.
- Kifelé. – morogja Cael. Nem üti meg, vagy rúg bele. Egyszerűen ehhez most nincs kedve. Csak kiparancsolja a szobából. Ahogy pedig a kezébe veszi azt a kis könyvszerűséget, hamar rá kell döbbennie, hogy olyan rúnákkal és jelekkel van teli, amit ő nem ért. Ahogy egyre másra, lapoz előre hátra a könyvben, talál egy térképet is. De ezt is csak összevont szemöldökkel vizsgálja. Nem érti, a képet… ha lehet annak nevezni a furcsa kitüremkedésekkel, nagy, pacákkal, és furcsa hullámos tüskés vonalakkal át meg átmázolt pergament. És a feliratot sem tudja kisilabizálni. Bár tény és való az ezüst füsttel futatott betűk, és iniciálék tetszenek neki, és a furcsa indaszerű motívumok is. Szórakozottan futtatja végig rajtuk a fegyverhez szokott ujjait. A tengerkék szemek pedig, furcsa meleg pillantást vetnek az indákra, finoman szegett levelekre. Amiket ő a kő, az ármány, és a sötétség honában nem ismer. Az a furcsa érzés is hatalmába keríti, ami ott szokott morajlani benne… mélyen legbelül, amikor pedig kinyitja a szemeit csak gúnyosan, mosolyog. Hát hogy is értené meg ezt bárki is. Becsukja a könyvet. Helyette a két kis zsákot húzza elő, és azokból is a két kis jelvényt, a furcsa fehéren derengő sarlóval, a tűzben izzó nyilakkal, és az íjjal. Erős ház lehetett bármelyik is volt. De mi történt, hogy egyáltalán, elpusztították őket? Miért? Lloth talán levette róluk éjfél fekete gonosz ujjait? És talán ezt nem tudták kihasználni.
- Hmm… meg lehet. De akkor is utána fogok nézni. Ma már nem, nincs az a pénz, amiért én innen előmászok. – morogja többek között még mindig sajgó lábára gondolva. A könyvet az ágya alá, a zsákokat pedig a sajátja mellé rejti. Jól eső érzéssel dől vánkosára, és lassan elragadják az álmok.
Nem ismeri azt a helyet, ahova csöppen. Elsőre nem is érti mi ez? Az a sok furcsa, valami a talpa alatt lévő omlatag kőből nőtt ki, és furcsa susogó hangot adva tör az apró fehér fénypontokkal telipöttyözött mennyezet felé. De állj. Tanult ő már erről, hallott ő már erről! Ez a felszín! Ez a felszín! Csak itt is olyan sötét van. Hol van a tüzes golyó, amit mindenki olyan erős gyűlölettel emlegetett az akadémián, ami megvakítja a mélységieket, leperzseli a húst a csontjaikról. Sehol. Viszont valami így is mozog az égen, a fekete fátylak mögül, egy ezüst szín sarló az amit felfed a fellegeket mozgató szél. Cael pedig csak meredten áll egy helyben. Nem mer megmozdulni. Itt minden olyan furcsa, minden olyan bizonytalan, és minden örökké mozgásban van. Ahogy óvatosan tesz előre egy lépést a süppedős fűben, mozgást vél felfedezni nem messze tőle. Egy furcsa élőlény röppen be elé a tisztásra ahol áll. Hatalmas szárnyait széttárva ül le az egyik közeli fára. A tollazata hófehér, és szinte izzik a hold ezüst fényében, a furcsa vadzöld szemek pedig egyenesen őt méregetik. Majd éles metsző hangon felrikolt, és Cael tudja… tudja nagyon jól, hogy követnie kell. Kellene… valami fogja a lábát. Ahogy lefelé néz, már nem a szokásos csizmába bújtatott lábai azok, amit lát. Hanem több pár formás ízelt lábat, és hatalmas potrohot maga mögött. Kínlódva üvölt fel, és vonaglik meg, ahogy a kék szemek elhomályosodnak. Viszont a madár nem tágít. Kihívóan rikolt fel újra, hangja túl harsogja a sötételf üvöltését.
- MI FÉLE TEREMTMÉNY VAGY TE? DÉMON? IDE JÖSSZ, ÉS BILINCSBE ZÁRSZ ENGEM!? – a szárnyas lény pedig hatalmasat rikolt, hogy az ízelt lábak valósággal megrándulnak, és a Cael zihálva esik össze. Immár a lábait látja, ahogy a szemeit kinyitja, ahogy pedig talpra kecmereg, látja, hogy az a fehér tollas szörnyeteg egyenesen hozzá közeleg. Rettegve hátrál egy lépést, és süti le a szemeit, ahogy azonban azok a hatalmas zöld szemek beleolvadnak a pillantásába, érzi azt az erőt, ott belül, ahogy végig cirógatja, és érzi hogy a hasogatás a lábában alább hagy… dermedten pillant a valamire. Már nem tudja hova sorolni. Nem tudja ártani, akar e neki? Vagy épp ellenkezőleg segíteni. De abban biztos, hogy ez a teremtmény nem lehet az alvilág teremtménye. Továbbá nem lehet Lloth szolgája sem.
- Még is ki vagy te? – a látomás pedig nem felel.
Cael arra ébred, hogy halántékán csorog a verejték, és már ül az ágyban. Az apró zsákok pedig valósággal izzanak. Nem. Nem égetik meg. Csak izzanak, ahogy pedig óvatosan belepillant, hogy a bennük lévő kis amulettek megvannak e még, arra kell rádöbbennie, hogy mind a kettő amulett sarlója ezüst fehéren izzik.
- Huhh… - sóhajtja a sötételf férfi, ahogy visszadől az ágyra. Ám nincs nyugta, hiszen mást is meghall még pedig az apró ezüstcsengők hangját. Ez jelzi, hogy áldozatot akarnak bemutatni Llothnak. A férfi pedig csak nyög egyet. Ezek szerint a megszületett gyermek fiú lett, és az áldozat átadásakor jelen kell lennie mindenkinek.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Novella
· Írta: SusanWinter
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 315
Regisztrált: 2
Kereső robot: 21
Összes: 338
Jelenlévők:
 · Déness
 · Pancelostatu


Page generated in 0.2025 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz