Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Jánoshida 825 éves

, 533 olvasás, Janitata , 1 hozzászólás

Évforduló

/Versbe szedett történelem/

Képzeletem messze, múltba téved,
Hisz évszázadok alkottak meg téged.
Tanújaként élsz régmúlt időknek,
Fejlődésnek és pusztító vésznek.

Emlékszel az újonnan jött népre,
Ki az új szót, a magyart beszélte?
Kijelölte szállása határát,
S elkezdte itt életét, munkáját.

A folyó, minek régiek a nevét,
Nem Zagyvának- Tarnának nevezték.
Bővelkedett halban, és a sok-sok ága,
Menedéket adott a mocsárvilága.

S ahogy a táj, a nép is változott,
Az Öregisten után újat imádott.
A magyarok királya kereszténnyé lett,
A népe is felvette a keresztséget.

Sok időbe tellett, míg győzött az új hit,
Királyi birtok volt ez a terület itt.
Harmadik Béla király uralma alatt.
E nép is egyesült a szent kereszt alatt.

Hívott messzi földről térítő papokat,
Hogy ismerje meg népe az új tanokat.
Ide Premontréből jött a szerzetesrend,
Hogy új világ kezdődjön s új rend.

Az Árpád-ház korából adatok szólnak,
Hogy kőtemploma épült itt az egyháznak.
Jótékony bizony az apátság ittléte
Az új ismeretre, lelki épülésre.


Mivel e falu utak mellett terült,
A folyón átkelőknek bocskora merült.
Hidat építettek tehát a folyóra,
S vámot is vetettek az átvonulóra.

Hídját elnevezték János úrról,
Aki építtette, - a földesuráról.
Azóta a falu neve: Jánoshida,
Így őrzi emlékezet és a krónika.

A környező hatalmas réteknek füve,
Sok lónak, marhának, juhnak legelője.
A mocsarak éltették a disznókondát,
A jó feketeföld termett tönkölyt, árpát.

A falu ez által fejlődött biztosan,
Vásártartás jogot kapott hamarosan.
Fejlődő korszaka volt ez a községnek,
Fontos helye lehetett környezetének.

De volt nehéz időszak is életében,
Mikor a tatárok dúltak a vidéken.
Annak tüze látszik a templom kapuján,
Az ősi kövek őrzik füstjének nyomát?

Vagy későbbi pusztítás emléke rajta, -
Dózsa parasztjainak tettét mutatja?
Lehet, hogy törökök gyújtották ajtaját,
Annak látod most is sötétlő koromját?

A tatárok után, még élt a prépostság.
Mert négy faluját sem nyelte el a Jászság
Mizse, Kér, Alattyán, székhely Jánoshida
Megmaradt, mint király, adomány birtoka.


Kun László király, aki járt e vidéken,
Három rendeletet is adott ki innen.
Ebben látjuk a falu nevét először,
Iwanushidaként említve még többször.

A régi kolostornak nincs híre-hamva,
Kevés az életének írásos nyoma.
Mióta itt áll az Istennek temploma,
Mindig újjáéledt népe, és faluja.

Tatár, s török után, bár a nép megfogyott,
Rövid idő után újra gyarapodott.
A rend elveszítette önállóságát,
Erősebb prépostság kapta, mint fíliát.

Prépostság birtoka hatalmas terület,
Mire a környezete bizony szemet vet.
A tatár után még megmaradt egésze,
A törökök múltán elveszett nagy része.

Török elől a prépostság elmenekült,
Lehet, hogy egészen Jászóig elkerült.
Jászói prépostság szintén premontrei,
Testvérhez menekült a jánoshidai.

A török világnak százötven év után
Vége lett, és a jogosultságnak folytán,
A rendház visszatért ősi székhelyére,
Mi elhagyatva volt vagy másfélszáz éve.

Ereje megfogyva, jussát perbe fogva,
Zabdrovicének lett már a filiája.
Mainers Kázmér apát lett a földesúr,
A király neki adta hűbér- birtokul.

Mivel a népessége szinte elfogyott,
Cseh, -morva vidékről telepest hozott.
Visszatért a papság is a Felvidékről,
S hozott települőt Jászó környékéről.


Újjáépítette az ősi templomot,
Hozzáépítette még a harangtornyot,
Bejárata fölé került a címere,
Jánoshida, Zabdroviccal egyesítve.

Sok szegény kisnemes vesztette vagyonát,
De reménykedve váltotta itt otthonát.
Bűne volt, hogy kuruc, bűne, az, hogy labanc,
Ősi vagyonából menekült hontalan.

Nem feledve rangját, elvesztve jószágát,
Itt, a Zagyva mellet remélte jobb sorsát.
A szorgalom nem volt számukra hasztalan,
Telkes jobbágyokká lettek ők számosan.

Az osztrák császárság kényszerű uralma,
A kalapos király rendelete, szava,
A Premontrei rendet is feloszlatta.
Nem volt szüksége már a prépostságokra.

De az élet, bizony túlél királyokat,
Ha új a hatalom, úgy új törvényt hozat.
Mi’ Jánoshidát, Türjét, Csornához csatolt,
Megszüntetve az eddigi önállóságot.

A Jászságnak népe is egyre forrongott,
Hogy visszaszerezze az egykori jogot.
Összefogtak egy fontos cél érdekébe’
Jászkunság visszatért ősi örökébe.

Visszakapták királyok adta jogaikat,
De meg kellett fizetni a váltságdíjat.
Redemptusok között nem csak jászok voltak,
Birtokot szerezni mások is akartak.

A háborúk utáni békésebb évek
Újjáépítették az ősi községet.
A népesség újra, egyre gyarapodott,
Az eltartó képesség, pedig fogyatkozott.

Voltak oly családok, akik tovább mentek,
Kiskunság pusztáin új hazát kerestek.
Tiszajenőig nyúlt a prépostság birtoka
Odáig Szentmárton, Kara estek útba.

Kécskére is jutott jánoshidi család,
De távolabbra is kerültek, még tovább.
Lehet, - már a kitelepülők családja
Az, - aki elkerült egyre távolabbra.

Jánoshida, Tótkér, Mizse, területe
Alattyán községnek egy jelentős része,
Ez maradt végül a prépostság birtoka,
Valamint Szászbereknek kies pusztája.

A csornai fíliaként Jánoshidán
Tovább élt a premontrei prépostság.
Az egyesült prépostság első főpapja
Harsányi István, Jánoshida plébánosa.

Feladata az, a helyi prépostságnak,
Birtoka, háttere legyen iskoláknak.
Tartson fenn faluján egyházi iskolát,
És segítse a rendi gimnáziumát.

Kuruc kor utáni konszolidált évek
Békességben élt meg száz-százötven évet.
Az ezernyolcszázas éveknek eleje,
Európai forradalmak ideje.

A csornai főapát, - ő - Gyöngyössy Pál,
Elvetve a forradalom hangulatát
Még a székhelyét, Csornát is odahagyva,
Jánoshidán lelt békére, nyugalomra.

A rend belső konfliktusát így próbálta
Elodázni, passzivitásba vonulva.
A rendház nyolcszáztizenhétben felépült
A csornai prépost e helyre „menekült”

A templom melletti emeletes kastély,
Közeli falvakban nincs ilyen építmény.
Hány szerzetes lakott akkor a rendházban?
Nincs rá ismert adat, tán csak levéltárban.

Az ezernyolcszázas évek így múltak el.
Élt a rend háza, és a község reménnyel,
Gyarapodott is a község lélekszáma,
Bár itt járt harmincegy kolera járványa.

Sokan meghaltak akkor e vészes kórban,
Minden korosztályból fekszenek a sírban.
Nyolc ulánus katonát ír az anyakönyv
Lengyel katonákat is takar ez a föld.

Mint mindig, ezt is túlélve - újra éled,
Az Úr régi temploma népet is védett.
A faluja ismét bővül, gyarapodik
Tótkér, és Mizse is létszámban növekszik

Kiegyezés után, a község és népe,
Pest megyétől átkerült Szolnok megyébe.
Megszűnt ez a sziget itt a Jászkunságban
Ettől fogva él a falu a Jászságban.

Összeírások a község lélekszámát
A pusztáival majd ötezerre adták.
Az ezerkilencszázas évek eleje
Volt emberfőben a községnek legtöbbje.

Majd jött az első, és második háború
Mi ismét elvitt sok életerős ifjút
Bizony a falunak nagy vesztesége volt.
Százakra tehető a harcmezőn megholt.

Ezerkilencszáznegyvennégy novemberre,
A falut elhagyta a németek egysége.
Felrobbantották még a Zagyvának hídját
Házakat felgyújtva jelzésnek használták.


Nyomukban jöttek már az orosz katonák,
Hoztak „szabadságot”, ideológiát.
Beköszöntött a kommunizmus korszaka,
Nem volt szükségük a hitre, egyházakra.

A premontrei birtok és majorságok
Elvesztek mind, ezek is úgy, mint a papok.
A községnek utolsó rendbéli papja,
Herman Mihály-Medárd volt a plébánosa.

A segédpapja Tóth Béla-Péter atya,
Az iskolás gyerekek hitoktatója.
Már amikor engedték az iskolában,
Ötvenes években tiltott volt a hittan.

Elköltöztek a már idős papok innen
Nem tért vissza, a premontrei rend sem.
Egyházmegyés papok szolgálnak az óta,
Üres már a kastély, és a plébánia…

Az orosz megszállás alatti években,
Nagyon sok veszteség volt itt emberfőben.
Elpusztult Mizse és Kér tanyavilága
Majd’ felére fogyott a falu lakossága.

Sokan elköltöztek városba, falvakba,
Megélhetésüket máshol megtalálva.
Kicserélődik a falu lakossága,
A régieket „gyütt-mentek” hada váltja.

Bízunk, kik itt élünk már sok évszázada,
Mert szépül községünk rendszerváltás óta.
Főként a környéknek legszebb főutcája,
Közterei, óvodája, iskolája.


Csak, mint egykor régen, - lesz-e még elég hit,
Hogy e régi község megmaradjon még itt?
A hit tartotta meg mindig e községet,
De e szép, új világ, vesztéssel fenyeget!

Albert atya, aki itt szolgált sok évet,
Lobogott benne a Szűzanya tisztelet.
Egyházközségét az oltalmára bízta
Tudta, - ő-utána, nem lesz saját papja…

Az ősi templom még áll a mai napig,
Őrizve hívő népét évszázadokig.
Történelmi idők tanúja e templom,
Nincs hozzá hasonló sehol a Jászságon...




Megjegyzés: 1186-2011 Jánoshida fennállásának 825 éves évfordulójára

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Évforduló
· Kategória: Vers
· Írta: Janitata
· Jóváhagyta: Medve Zsolt


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 33
Regisztrált: 1
Kereső robot: 15
Összes: 49
Jelenlévők:
 · Friedrich


Page generated in 0.0408 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz