Kérlek Uram!
Most, hogy hallottam az igazságot, nem tudom, mit tegyek?! Halkan könyörgöm, morzsolom a szavakat, mintha rózsafüzér gyöngyei peregnének ujjaim között.
A diag. C...
Értem én Uram! Csak arra kérlek, - adj időt nekem, - csak annyit, - amíg bepótolom
az életem. Még rettegek attól, hogy mi lesz velük, de gondolatban a folyóparton ülök, és a másik oldal titkait kémlelném, de nem lehet. Itt magányos vagyok, de lelkemben a hang egy dallamot énekel. Nem félek attól, hogy utaznom kell, mert hiszem, ott majd élhetek tovább,.. tovább, mint eddig, és remélem, ott nem olvassák fejemre testem bélyegét - testetlen leszek, és csak akkor láthatnak, ha akarom...
A víz felszínén köd gomolyog, úgy hömpölyög, mint éveim sora. Néha sötéten és talán fenyeget, vagy fehér, és szinte hívogatón integet. De nem mehetek, még nem. Még annyi dolgom van, még élni sem volna rossz. Azt hallottam, hogy igazán a Halál magányos. Teljesen egyedül, sokszor céltalanul őgyeleg közöttünk, s ha nincs megrendelése - akkor, aki megtetszik neki, magával viszi.
Kérlek Uram! Szólj a Fekete Lovagnak, legyen türelmes. Csak akkor jöjjön értem, ha te azt akarod. Ígérem, majd nem hadakozom, engedelmes leszek! S mikor köpenyével beterítve magához ölel, karjába bújva nézem, ahogy siratják távozásomat. Jaj, Istenem! Mit tegyek? Bánatuktól máris szenvedek.
A víz felett egy lélekharang hangja sír búcsú éneket, de kiért nem tudom, csak annyit látok, egy sötét köpenyes tesz karjából a csónakba egy fehér ruhást. Egymás szemébe néznek - aztán búcsút intenek. A csuklyás rám néz, bár arctalan, mégis érzem, hogy mosolyog. Csókot dob nekem, rázza a fejét, és belül hallom...
- Te még messze vagy!
Mikor felébredek, sötét van, ragyognak a csillagok, és őrzik könnyemet.
|