Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Könyörgés

, 203 olvasás, csellista , 10 hozzászólás

Fohász

Sötét, mély űr lelkemben,
tátongó üreg, melyből eltűntek
a színek. Hiába, égalján pirkadat fényei,
lelkemben nincs semmi, mi e fényt tükrözi.

Elvásott a nyáron belőlem az élet,
nagy akarás íjába feszült be testem,
fájdalmaim szétmorzsolták lelkem,
s maradtam kikopva, csak a - pőre -.

Istenem, szánj meg, kegyelmezz!
Ily lélekkel élnem nem lehet!
Add még egyszer vissza a fényt,
reményt, hogy megint legyek Én!

Elkopnak mellőlem, kiket szeretek,
elvezérli őket jó sorsuk másfele,
mindenik viszi darabját lelkemből,
fájón adja magát, tiszta szeretetből.

Agyamban tompa köd, egyre csak kutatok,
hová lettetek míves gondolatok?
Nem kapom fel fejem csácsogó madárra,
nem vetem szememet már a napsugárra.

Lélekfámról sárgán levelek peregnek:
érzem, egyre érzem - ősz van már lelkemben -.
Gyengülő látásom tán már nem engedi,
hogy meglássam - avar alatt élet lakik -?

Istenem! Mi szándékod velem,
mit érlelsz rejtve, mely ily gyötrelem?
Felhő csücskében kuporgó szívem
esdekelve vár - észlelni jelet -,
kérlek Uram, segítsd fel lelkemet!

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fohász
· Kategória: Vers
· Írta: csellista
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 18
Regisztrált: 7
Kereső robot: 13
Összes: 38
Jelenlévők:
 · gszabo
 · hazugsagok
 · hegeanna
 · Kavics
 · Magyar Anita
 · Öreg
 · PiaNista
 · Senex
 · Thalassa


Page generated in 0.0914 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz