csak bejöttek, hívatlan, szagra,
jönnek vagyonunkra, kenyerünkre,
keresve korbácsot, hátból hasítottat,
belőlünk csúszó-mászó robotot,
ígérve mindenért kifosztó hamis igét
már azt hittük, a miénk e föld, ahogy
volt, csak hittük, hogy az asszony is,
a gyerek is, az állatok, az állatok,
lábon vitték és viszik a jószágot,
a magunkét és magjainkat, más zenére
az úton fehér keszkenők, majd csak
kendők, majd papírból, majd abból se,
rongyok, álmok és emlékké hervadt idő,
könnyből, bénultságból, és lábnyomok,
nyugatra, Nap nyugtára, ... fel nem kel
bújtatás idegenbe új gyökérhez, kiűzve,
kenyér után, és magjaiért, holnapért
... és elérték, idegen szavak közé dobják
az országot, a népét, cseppenként,
cseppenként átitatva senkivé, semmivé
tejfehér lovaink pedig fel az égre, haza,
újabb mondákba, regékbe, mesékbe,
mert nincs itt helyük, sehol, csak sötét,
ott szalma az útra szórva, fénylenek
mindegyikünk választhat magának,
szerelmet hozzá talán más csillagokról,
ahol régen voltunk, új hullámaink
fövenyre futnak, tulipán világokhoz
e földön futást ránk ne engedd, ne,
Istenem, vedd vissza nekünk e Földet,
időtlen földünket, mielőtt elgazosodik
|