Navigáció


RSS: összes ·




Krimi: Mindörökre Vadász 8.

, 569 olvasás, SusanWinter , 4 hozzászólás

Spirituális

8. fejezet

Két rendőrautó állt a Buckingham Palace előtt. Mi meg lekapcsolt lámpákkal szép csendben jöttünk. Louis leparkolt egy kicsit távolabb a háztól. Még két kocsi érkezett utánunk. Vártam hogy a rendőrök belépjenek a házba. Úgy gondoltam jobb, ha kések kicsit, Gabriel már úgy is bent vár, minek sietni és elkapkodni mindent.
- Segíthetnél azonosítani a hullát. – mondtam Louis felé fordulva. Hátha kapható arra, hogy velem jön. Egy pillanatra átfutott az agyamon az hogy mi lenne ha megbilincselve bevinném a sitre azzal a felkiáltással, hogy meg van a tettes, hogy elkaptam, és innentől kezdve minden a rendes kerék vágásban fog menni? Na igen ezt hívnák rendőri túlkapásnak. Tudom, épp öt perce van annak, hogy ledugta a nyelvét majdnem a torkomon… de attól én még játszadozhatok a gondolattal, az végül is nem fáj.
- Inkább kint megvárlak. – elő vettem az egyik stukkeremet, közben pedig rá villantottam a szemeimet. Ha nem, hát nem… nem erőszak.
- Tudod kezelni, remélem. – bólintott. – Ha meg támadnak, tedd félre a wicca tudatodat és lődd szét a seggfej fejét.
- Tudod jól, hogy egy démont nem lehet így kinyírni. – mondta. Kiszálltam a kocsiból, és elindultam, hogy szemügyre vegyem a hullát. A nekem szánt kommentárt az ő részéről viszont nem akartam hallani. Éppen ezért amit mondott egyik fülemen be ment, a másikon meg ki. Valóban golyókkal nem lehet démont ölni, de mágiával igen. Ez csak átmeneti megoldás. De valamiért azt éreztem, hogy a démonunk még is ember, és nem valami természetfeletti lény. Ember csak megszállottja valaminek, és annak a valaminek a nevében gyilkol. Sokszor az emberek veszélyesebbek, mint az állatok.
Gabriel pizsamában állt a szoba közepén a nyombiztosítók már félre vonultan beszélgettek bizonyára a gyilkosságról. Ergo sokat késtem. Fene Louisba meg a szép kék szemeibe.
- Hello Gabriel. – mondtam, ahogy előbb az ő barna szemeibe majd az előttünk lustán elnyúló hullára pillantottam. Nem lehet annyira szörnyű, mint az eddigiek ugye? Még akkor is ha le van takarva… ugye így van… Istenem úgy szeretném így hinni.
- Ugyanaz a helyzet az egyik rendőr vette észre, hogy valaki dulakodik oda fönt. Egy fekete árnyat látott. Vöröslő szemekkel. Szerinted ez mi?
- Egy démon. – mondtam nyugodtan, hiszen olyan magától értetődő megfogalmazás volt. A legkönnyebb az embernek a saját maga által teremtett gonoszra fogni rossz sorsának okát, egyesek a vámpírizmusban élik ki magukat, mások nyugtatókat szednek, és isten kegyeibe helyezik életüket, míg megint mások wiccák lesznek. Én egyáltalán nem tartoztam egyik csoportba sem. De tényleg.
- Sissi nincsenek démonok.
- Akkor szerinted ez mi volt? Mert vörös szemű csuklyát viselő ember nem sűrűn jön szembe veled az utcán. Ha csak nem albínó az ipse. - csettintettem, mire Gabriel és a nyombiztosítók döbbenten fordultak felém. – Le kell, nyomoztatnunk az összes albínót a listában ott biztos meg fogjuk találni…
- Most nem ez a lényeg. Hanem az, hogy mi ez? – még mindig nem értettem, hogy Gabriel mit nem ért ezen, hiszen olyan egyszerű ez, mint az egyszer egy. Vörös szemek, egyenlő albínó. – De nézd meg a hullát, és csak aztán ítélkezz. – halkította le a hangját, ahogy elfordult a másik irányba mintha még csak véletlenül se akarna ott lenni, amikor felrántom a leplet. A halotthoz léptem. Egyetlen fekete lepellel volt letakarva, elég volt csak a fejéről lehúznom az anyagot. Csak azt nem értettem, hogy miért takarták le? Mert bizony eddig egy hulla sem volt letakarva ameddig nem végeztünk. Alig mutatkoztak még a hullamerevség jelei. Nem volt még olyan rég óta halott. A szemei kifordultak, és csak a fehérjét lehetett látni. Utáltam, amikor a halott szemét nem fogták le. Idegesítő volt, ahogy rád bámulnak de, a szemük nem fejez ki mást csak életük utolsó élményét. Ennek a hullának a szemei kidülledten meredtek a semmibe. Olyan volt mintha megfojtották volna. A halálfélelem lógott a szemében legalább is abban az apró sötét foltban, ami látszott belőle, és rémület tükröződött az arcán. De látszott, rajta hogy aki elvégezte az egészet, nagyon elkapkodta a dolgokat. Az első és a második áldozat arca ettől sokkalta békésebbnek, ami engem illet bennem az is felmerült, hogy a gyilkos nem egyezik. De ki tudja...
- Furcsa mintha a démonunk nem végzett volna rendes munkát. Mintha megzavarták volna… a dolgában… - kattogtak odabent a kerekek, de rendesen, ahogy szokás nekik kattogni. És az összes gondolatom Louisra vezetett vissza. Láttam magam előtt, ahogy meditál, már ha az meditálás volt ahogy megrezzen amikor meghallja hogy megérkeztem… és a zavartságot az arcán. Lehet, hogy az az egy kis kihallgatás és a házkutatási parancs tényleg megérné miatta?
- Kösz ezt a javaslatot. Valamit még meg tudsz állapítani. – csak zavartan ingattam a fejem, és visszaejtettem a félelemmel teli arcra a fekete leplet fedje is el ezt az arcot örökre.
- Nem semmit. Halálra rémítették. Mi a neve?
- George King.
- Furcsa. Levél.
- Már gondoltam rá. – a kezembe nyomta a borítékot. Még egyszer lenéztem Mr. King hullájára. Mintha csak küzdött volna a démon ellen csak nem jutott túl sokra. Furcsa... Az Árnyak könyvét nem láttam sehol. Egyre több szál vezet egy ember felé… és ez az ember ott ül kint a kocsiban, az én stukkeremmel. Meg áll az eszem…
- Hogy lehet, az hogy ilyen hamar ideértél.
- Zöld hullám, jó sofőr... satöbbi.
- Értem. És gondolom, hogy jó képű is... - leselkedett az ablaknál tudtam már kapásból, tudtam. – Na ki vele.
- Akarsz puskacsövet nyelni? – kérdeztem póker arccal a letakart hullára meredve. Mintha valamit üzenni akart volna valamit, a szája félig nyitva volt, vörös haja volt, ami kilógott a fekete szövet alól és szétterült a szőnyegen.
- Már nem tudok vele mit kezdeni. A lelke már régen eltávozott, csak egy szeánsz keretében tudnám csak visszahívni. Nincs mit vizsgálni rajta. Jó éjt.
- Már mégy is? – nézett rám ártatlan tekintettel.
- Mást nem igen tudok megállapítani. A helyszín ugyanolyan. Csak a szemét nem fogták le. Nem értem... Adj nekem pár napot.
- Sissi...
- Eddig csak annyit csináltál, hogy ki jöttél a helyszínre, a szaros seggedet félted vagy nem tudod használni az agyad? Fejezd be és adj időt nekem. – Kiléptem a házból a szél a hajamba túrt, és jól esett a friss levegő. Louis mellettem fékezett le az autóval. Kinyitotta az ajtót. Beszálltam. Elindult... Sokáig egy átkozott szót nem szóltam, ráhagyva a csend törés feladatát.
- Ki az áldozat?
- George King.
- Francba.
- Ej-ej. Ne káromkodj.
- Fenébe, Sissi George-al szinte testvérek voltunk, ő ezért nem került szóba. – rá pillantottam a szemem sarkából. De semmi csupán az igazi őszinte gyász volt az amit ott láttam megcsillanni.
- Vigyél haza. – és most nem ellenkezett. Egyenesen haza vitt. Louis fiam sofőrnek még is csak használható vagy, ezt jó tudni.
- Ha valami baj lenne, csak szólj. A pisztolyod a kesztyűtartóban van. - nem láttam annak a szükségét, hogy használjam így oda pakoltam. – biccentettem, és egyetlen halk kattanással, kinyitottam az adott helyet, hogy visszavegyem belőle, ami az enyém, hogy őszinte legyek… rendes gesztus volt tőle, hogy legalább szólt hogy ne hogy itt hagyjam az én édes kis drágaságomat. Na tessék én a stukkeremmel kezdek úgy lenni, mint Gollam a gyűrűjével.
- Igyekezni fogok. Jó éjt. – kiszálltam a kocsiból. Felrohantam lépcsőn hátra se néztem. Talán nem akartam látni, ahogy utánam, néz. Pedig éreztem a pillantását a hátamban, mintha csak pávatollal csiklandozták volna a lapockáim közötti részt.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Spirituális
· Kategória: Krimi
· Írta: SusanWinter
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 187
Regisztrált: 0
Kereső robot: 28
Összes: 215

Page generated in 0.1692 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz