Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Ébredés

, 360 olvasás, Gősi Vali , 20 hozzászólás

Természet

Az álmos táj még szendereg,
fény-érintésre megremeg,
s amerre nézek, rezdülnek
mind az ébredő lények.
Rügyek pattannak fürgén,
hirtelen, riadtan tápászkodnak
a bomló, bámész ághegyen.
Szökik a csönd: rigó-pár rebben
nyújtózó ágról, hajnali násztól
kába gerle riasztja szégyenlős
párját, s a viháncoló
verébseregre dühösen lecsap,
mohón fölkapva előlük
a száraz magokat.
A langyos napfény behajol
hozzám a nyitott ablakon,
arcomhoz bújva megsimít,
elidőz nálam egy kicsit.
Az utcán álmos emberek
- lehajtott fejjel mind siet,
szemükben dermedt éj-mosoly,
de gondoktól gyűrött homlokukon
szelíden táncol a milliárdszor
megcsúfolt reményű tavasz:
fönt, sötét baldachin alatt
megint sok bolond viharfelhő
viháncol, nem félve a tél
végső, vad vicsorától.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Vers
· Írta: Gősi Vali
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 0
Kereső robot: 10
Összes: 21

Page generated in 0.0382 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz