Navigáció


RSS: összes ·




Prózavers: Áradó hangok

, 389 olvasás, halota , 4 hozzászólás

Magány

A világ kabátja kitárva, ezernyi veszett hang raja szál, nevetések, sírások párolognak belőle. A természet hozza menetrendszerűen az ősz fújtató dühét, a csizmás-havat csikorgató tél zenéjét, és a cseppekben muzsikáló tavaszt, a kacagva éneklő mezítlábas nyarakat, és vége nincs dobogással döngeti vérünket az élő motor a bordák szögeiben.

Örök ismétlés, vagy csupa valóra nem váltott ígéret minden? A zenélő óra magától elindul. Üveget tör egy kiáltás. Fülbemászó telefonbúgást karcsú lány-léptek hangja követi. Éles rendőrfütty riaszt. Disszonanciák, hullámzó síkok kelnek éltre. Petárdák aritmiás dörrenéseit kutyák ugatása űzi. Tram-tram, a villamos ismétlődő fém-zajára egy esőcsatorna klikk-klakk dudorászása a válasz. Lélektelen lények, lelkes tárgyak, zümmögő hangok akadályversenyét kell folyton hallanod.

S az éjszakák, a holddal átvilágított tinta-szférák, miről dalolnak negroid-szájaikkal? Luna-sugár az éjmadár kéjes formáját veszi fel, éneke tisztán közelről szól, majd elmosódó felelet jön rá távolról. Bronz-sütött visszavert nap-harmóniák, hangok ízei, színek hangjai, mit zengtek? Elbűvölő pír árasztja el az ég tetejét, formás felhőket penget a kéjes-szél, kétoldalt harisnyakötő a kék. Hová hulltok dús szövésű, változatra változatot halmozó hangzatkévék?

A fekete-fehér billentyűk sora, és a két tiszta, zengő villavég épp a tolvaj-dallamot szülik. Nagydögbőgő hájas kacagással penget pán-pán plágium-akkordokat. Dír. Dúr. Dob. Tűz, vadászkürt! Feltartott réz-ormány. Káprázón hömpölygő futamok borzongatnak. Fény-hangok izzanak. Madárhangok szűzi szopránja rezgő-csiripelő tizenhatodok sora. Egy krokodil a vízbe toccsan. Legyek összetapadva zümmögnek. A hajnali hegedűszó harmattól csillogva, szomorú mollban, elhaló akkordokban szökken tova. Két finom selyemfonál, a csönd is rezeg a torkokban.

Cifrázva száll a bűnbánat hangja, az Évák sikolya. Könyörgő trillák, vallomások szempilla-rezdülései, fáradt frázisok titkolt lustasággal lépkednek fölfelé! Tárt karmester karok, éles és gyors hangkanyarok, a zenekar fortissimója bűvöl.

Végbúcsú utolsó percében, mielőtt a láng-szárnyak valódi hazádba a kozmosz-körébe emelnének, mikor éppen repülni készülsz a hang-szivárvány ívén a végtelenség világosságába, küldd Te is el koronás artikulációd utolsó üzenetét azoknak a földi barátaidnak, akik most még árnyaik előtt járnak.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Magány
· Kategória: Prózavers
· Írta: halota
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 8
Regisztrált: 2
Kereső robot: 11
Összes: 21
Jelenlévők:
 · Bóta Erika
 · Tollas


Page generated in 0.0223 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz