Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Ókuláré…

, 414 olvasás, GoldDrag , 11 hozzászólás

Abszurd

Ókuláré...
Ez lettem Isten szemén.
Mögöttem
vályog-hit romja:
Hályog.
Gondolkodom:
A látható világot,
hogy torzítsam én?
Hisz mindig
csak rám lehel,
majd megtöröl.
Az Ő Hitében,
nincs halál és
nincs remény,
s vele senki se pöröl.
Bele se gondol,
hogy a lencsének lehet,
megárthatna a
Mindenható lehelete?
Kiborult lelkem
spektruma fénytörésekkel
van színültig tele.
Karcos vagyok,
lecserél..
Újabb Hanggal teremt tiszta lelket,
asztalfiókodban végzem,
tudom jól, itt török meg,
pár sötétség percet,
s diónyi kósza dallamot.
Szú rág téridő fádban,
néha megáll, aztán újra perceg.
Így követ lassan
nap napot...

Mikor Isten meghalt,
valaki kipakolta a szobáját,
a bútort szétverte,
s fröccsenő szilánkokra robbant
az egyre csak táguló este
fonákjára ragadt vallomások
kopott keresztje.

Rám egy kislány talált,
s a Valóság napjának fényét
lencsémen szűrve át,
égette bele egy új világba
- Hitét, reményét, szerelmét -
Szépséges szíve sóhaját.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Abszurd
· Kategória: Vers
· Írta: GoldDrag
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 33
Regisztrált: 2
Kereső robot: 16
Összes: 51
Jelenlévők:
 · aron
 · Tollas


Page generated in 0.035 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz