Navigáció


RSS: összes ·




Vers: "Tétova óda"

, 239 olvasás, Cs Nagy László , 6 hozzászólás

Gondolat

Ha lassan körbefog, és rám hanyatlik a csend,
olykor még halkan-dobogva Veled vagyok.
Üresen sercen tollam, zavar a néma rend,
mielőtt összegyűröm, a papíron üres sort hagyok.
Látod, az erdők szurkos árnyéka földig hajol,
és mint keserves-szép, lassan az avarba égett,
görcsös ágak a tegnapi büszke koronák alól
a nap leunyt szemén egemre karcoltak Téged.
Kacagott válladon az eső gyöngyöző varázsa,
és nagyot szusszant, hogy a nap felpirult,
fodrokat játszott a felhők lenge szárnya,
alattuk a folyó lassú méltósággal ezüstbe bújt,
és míg álmokra várva ragyogott homlokom,
körbe fitos orrú szellőcskék neszeztek,
még illatod - de furcsa – magamban hordom,
nem tudom ha már nem érzem, mihez is kezdek.
Talán az ópium rabjává lesz így a lélek,
és a víziók befonják a könyörtelen valót,
míg gondolatban naponta emberré érek
nem tudom kizárni magamból a „bent-lakót”,
mert ha kibogoznám mi bennem összekuszált,
alig-csak maradna kívüled belőlem valami.
A visszhanggal szemben mindig egy szikla állt,
visszhangozlak, hogy lehet ezt még elmondani?

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Cs Nagy László
· Jóváhagyta: Medve Zsolt


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 212
Regisztrált: 2
Kereső robot: 26
Összes: 240
Jelenlévők:
 · Pacsirta
 · Sutyi


Page generated in 0.1579 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz