Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Hangzavar

, 346 olvasás, halota , 2 hozzászólás

Segélykiáltás

A szél
széles
kertjében
a régen
eltemetettek
halk
suttogása
szól.
Sóhajok
ritmusa fut
egy rím után.
Egy lanyha
hinta-hang
kereng,
pendül,
kondul
és elcsendesül.

A csönd kedvesei
hallják
a jövőbe küldött
csapongó
emberi hangokat,
értik
a hangmezőkön át
merengőn átlengő
üzeneteket.

Egy vízcseppnyi
érzelem
érkezik
a friss felhőből.
Selymes,
lámpát gyújtó,
reménykedő,
víg hangszer.
Követi egy
elcsukló,
nyári,
boldog
mámor-kiáltás.

Szavaink
valamikor
szabad
mezők,
hegyek
és völgyek
illatait
hozták elénk,
kihallottuk belőlük
a kék vizű
patakok
bujkáló hangját,
pusztáink
szomjas sóhaját,
a gyász rekedt
énekét,
asszonyaink
fénylő
öröm-kiáltását,
gyerekeink
ezüst-kacagását,
a pergő dobok
kísérte
katonák
énekét,
a verssorok
könnyű lépteit,
és az ünnepi
taktusokat,
amelyből ma már
nekünk
egyre kevesebb
jut.

A vonagló
légben
száz zúgó
hang
lappang,
szó-trombiták
dühének
moraja
éri el fülünket,
rogyadozunk
nehéz
ütései alatt,
karmaik
arcunkat
szántják.
Öblös torkokból
pattognak
a vezényszavak,
s a gyávák
sírnak,
jajongnak.

A kimondott
szavakból,
ha érces,
morc,
vagy füstölgő,
dadogó,
kapkodó,
torz,
akkor is
valami üzenet,
meszelt-arcú
félelem,
habzsolni,
ölelni akaró
kérés,
verejték-szagú
könyörgés igyekszik
felénk,
de a házak
magányos falai között
a bevarrt szájú
virágok
némán
fuldokolnak,
illatuk
nem jut el
senkihez.
A szelíd hangok,
hiába
nyújtják karjukat
egymás felé,
a hangszálak
finom hárfájának
rezgései
elvesznek
az érzéketlen
autó-csordák
soha nem szűnő
komisz
lármájában,
a csillagot-sebző
repülők
vulkán-tüdejének
hörgésében,
a falánk gépek
fogsorának
csikorgásában.
Zsivaj gyilkolja
a csendet,
zsibong,
zajong,
morajlik,
dörög,
méreggel,
tőrrel
támad ránk
a sok
hangokádó
szerkezet.
Pokoli ármádia,
üvöltő
zenebona árad
a tizenhatodok ritmusát
élő
metropolisokból.

Európa ölén
nem látni
a messzi holnapokba,
nem tudjuk
a felzengő ítélet
mikor ér el
minket,
mikor már
nem fonódhat
orgonaszó
az imádságok köré,
és maradnak
örökre
kimondatlanok
a költő
tekergő
képzeletének
karcsú
hangjai.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Segélykiáltás
· Kategória: Vers
· Írta: halota
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 2
Kereső robot: 10
Összes: 23
Jelenlévők:
 · Kavics
 · Sutyi


Page generated in 0.0493 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz