Navigáció


RSS: összes ·




Novella: „Imígyen szóla Quentin!”

, 561 olvasás, quentin , 15 hozzászólás

Paródia

- „Ez a néhány rozsdás szög pont jó lesz!” - gondoltam.
Méltó és illő mindahhoz, amit mondani szeretnék. Bizonyítéka lesz ez annak, hogy a mindenki által semmibe nézett rozsdás szög jó lehet valamire.
- Mit jó!? Tökéletes! - motyogtam hozzá, amitől is majdnem megfulladtam, mert az egyik kezemmel a ládát fogtam, a másikkal pediglen a kalapácsot, így a szöget a fogaim közé vettem, hogy aztán önkéntelen motyogásom miatt az a nyelvemen leszánkázás élményében lubickoljon, utána pedig rátérjen a mandulám böködésére. Visszaöklendeztem tehát a szöget, odatettem a három másik nagyon hasonló társa mellé, és behunytam kicsit a szemem, hogy túl legyek az ijedtségen.
- Basztikuli - sóhajtottam. - Még a prédikáció megkezdése előtt elhalálozok. Pár perc alatt azért visszazökkentem az eredeti állapotomba és megszögeltem a ládát. Így már elég stabil volt, és elbírta, ha ráálltam. Ez lesz hát szónoki székem és így megvan az egyetlen szükséges eszköz ahhoz, hogy mindazt, mi bennem van, megoszthassam a tudásra éhes tömegekkel.
Elöntött a mosoly!
- Hát te minek örülsz? - lépett be életem párja a képbe. Már percek óta nézett, azt hiszem. - Bocs, hogy beleszólok, folytatta – csak épp az idült vigyorod okán azt gondoltam, hogy meglágyult az agyad.
- Prédikáló alkalmatosságot eszkábáltam. - vetettem oda neki, és hogy jelezzem megbántottságomat, fejemet elfordítva, orromat magasra emelve a plafont néztem.
- Aha. - mondta nőm, igazán lesújtó hanghordozással, aztán kifelé indult.
- Megyek megnézem, érvényes-e az életbiztosításod, te szélütött. - szürcsölte a fogai közt.
Nem nagyon értettem.

A piactéren szándékoztam elmondani a beszédet. Vagyis... Korábban is úgy véltem, hogy a szavaknak rendkívüli erejük van, hiszen olyan dolgokat lehet velük közvetíteni, ami hihetetlenül, elképesztően egyedi és komplex... mégis át tudják adni azt, amit gondol a világ legbonyolultabb lénye: az ember. DE MOST! Most nem gondoltam valamit, hanem látomásom volt. Dehogy viccelek! Meglett korú, komoly ember vagyok, így tudom, hogy hol a határ!
Semmi pénzért nem viccelődnék sem magam, sem más megváltó jelenéseivel. Szóval ez, amit előadni terveztem nem beszéd, dumaparti, terefere és nem is csevely. Nékem mondandóm lett és emiatt fel is vettem drága nagyapám által ismeretlen okból rám hagyott darócingét, valamint azt a jelenleg divatos ortopédcipőt, ami jól tartja a bokámat, hozzá pedig ünneplős fekete vászonnadrágomat. Belülről jött az érzés, hogy autentikusnak kell lennem. Igen ez a legjobb szó!
Autentikus.
- Maximális hitelesség. - dünnyögtem magamban, midőn szemügyre vettem fizimiskámat és gúnyámat a tükörben. Talán nem lenne ilyen száz %-ban hiteles rólam a kép, ha nem lett volna az a sugallatom, s ezt a kissé régies, de igen őszinte, hosszú bajuszt nem növesztettem volna az arcomra a szilveszter óta eltelt 10 hétben.
Jó, rendben van, eredetileg azért nem borotválkoztam, mert elbuktam egy fogadást, utána meg nem találtam meg a borotvámat, de azt hiszem minden biblikus történet ilyen banális „véletlennek” kinéző dologgal kezdődik.

A piactéren csak úgy nyüzsögtek a népek. A hozzá nem értő szemnek úgy tűnhetett volna, hogy egész egyszerűen csupán sárgarépát és krumplit, - a módosabbak csicsókát és avokadót - vásárolni érkeztek.
A hozzá NEM értőknek talán igen, de nem az enyéimnek! Az én szemeim sugarai áthatoltak a valóságot köpet-sárgán beburkoló felszínen és így láttam. Vagyis LÁTTAM – mindazt, amit ezek az emberek gondoltak, vagy elnyamvadt agyukkal egyáltalán gondolni igyekeztek. A tudatosságnak ezen szintjétől elöntött a boldogság. Melegem lett, az élet körforgását mozgató energia csak úgy lüktetett bennem, így egy hihetetlenül laza mozdulattal – konkrétan a fatákolmányomat magasra dobva, s aztán elkapva - a tér egy központi részén felállítottam a prédikálószékemet…
Az igazat megvallva, azaz a történeti hűség kedvéért be kell vallanom, hogy ez másodszorra sikerült. Mert hihetetlen laza mozdulatom eredményeként eszkábálmányom elsőre egy igen házsártos öreg nő derekára esett, aki ezt követően meglehetősen elítélendő módon több megjegyzést tett szülőanyám nevelési alkalmatlanságára és az én gyengén fejlett mozgáskoordinációs készségemre, de a történet szűkszavú, mondhatni puritán stílusa nem engedi meg, hogy ezen – egyébiránt meglehetősen alantas és indulattal teli - mondatait ehelyütt pontosan idézzem.

Álltam tehát a széken és ajkaimat elhagyta az első mondat:

- „Legyetek olyanok, mint a bálna!”

Eddigre néhányan már körém gyűltek, s ennek több oka volt. Például az, hogy engem azért elég sokan ismernek, mint jóravaló polgárt – ők köszöngettek is nekem: „Helló laci! ” – de nem reagáltam.
"Engem ne lacizzanak le, miközben itt látomásomat fogom megosztani” – gondoltam, és ez szerintem látszott is „nem kicsit” megvilágosodott tekintetemen. Többek viszont azért álltak körém, mert elég nagy felületét elfoglaltam a gyalogútnak, s ezek az emberek érthetetlenül morcosak voltak.
Az egyik - egy magas, lóarcú férfi olyannyira ingerült volt, hogy rögtön nyitómondatom után képtelen volt megállni közlésvágyát, s fennhangon azt morogta:
- Hogy mi a f*sz?
Azt hiszem minden valamire való prédikátor tudja: azonnal meg kell törni az ellenállást, ha hitetlenségbe ütközik.
A prédikátorok kiskönyve erre az esetre nézvést azt javasolja, hogy az ellenállást elsősorban is lesújtó pillantással kell elsöpörni.
Lesújtottam tehát tekintetemmel a lóarcú f*szozóra, amitől az érezhetően megszeppent kissé.
- B*szódj meg! – mondta sokkal halkabban, mint az előző unintelligens észrevételét, és két extrém életkorú hölgyet modortalanul arrébb taszigálva elpályázott.
Nagyon kulturáltan úgy tettem, mintha a szememből kicsapó villámok a genetikai alapállományomhoz tartoznának és nem a napi többórás tükör előtti gyakorlásnak lennének köszönhetők: szerény maradtam – és persze folytattam a megkezdett beszédet.

- „A bálna évezredek óta méltósággal tűri a zord sors csapásait. Tűri a hideget, tűri a meleget, tűri az őt körülrajzó élősködő halakat...”

Pont idáig jutottam, mikor arra lettem figyelmes, hogy acélos férfiassággal távolba révedő tekintetemet magához vonzza három, épp ekkor odaérkező kisgyermek. Messziről futottak, hogy eszem az aranyos kis szivüket, és hatalmas reklámértékkel bírva szabályosan visítoztak arról, hogy a bácsi „pjóféciázik”.
- Mijől peszéj a pácsi? - kérdezte a legkisebb, aranyszőke lány, hevesen ráncigálva felfelé figyelő testvérkéje ruháját.
Fel szerettem volna világosítani pár egyszerű szóval a csepp kisdedeket arról, hogy mely életbölcsességeket kívánok megosztani az arra érdemesekkel, amikor megkezdődött a rémálom.
Bár elsőre azt hittem, csak egy pattanás elleni kence reklámfilmje lesz... Hogy miért? Egy meglehetősen terjedelmes, az orrára mesébe illően hatalmas bibircsókot növesztő asszonyság miatt, aki érthetetlen okból a gyermekekhez lépett és feladatomat átvéve elkezdte saját esze alapján megmagyarázni fabulám mibenlétét.
Szóval míg én, magaslati pozícióm miatt sajnálatosan kiváló rálátással, megbabonázva figyeltem a förtelmes ragyát az orrán, a nőszemély a következőket mondta:
- Ez a bácsi egy félnótás!
Legyintett is hozzá egy hatalmasat.
A gyermekek nagyra nyílt szemekkel bámulták a némbert (mondjuk szerintem a háromból legalább kettő a világbajnok méretű pörsenést szuggerálta) és mire én bármit feleltem volna, a legnagyobbik lurkó visszakérdezett:
- És melyik nóta felét fogja énekelni a bácsi?
Szerencsémre a gyermeki kérdés összezavarta egy mélyebb árnyalatnyit a nyanyát, amitől az elkezdte vakarászni a fejebúbját, így visszavehettem a szót, és sztentori hangon ismét magamra vontam az időközben jócskán felduzzadt tömeg figyelmét:

- „A bálna éltető zsírként magába raktározza a természet energiáit, és átszeli az egész óceánt, hogy világra hozhassa kicsinyét.” - folytattam tehát, de sajnos rendkívül helyénvaló mondatommal egyidejűleg rendkívül helytelenül rámutattam a banyára, aki épp befejezte a korpa és zsír körömmel való eltávolítását a fejéről.
- Mi vaaan!? - kérdezte, húszdioptriás szemüvegét fél kézzel az orrnyergén tarva egy szemmel láthatóan töksüket agg úr a szomszédjától - az meg úgy ítélte meg, hogy megtréfálja az öreget:
- A csávó a deszkatákolmányon azt mondta a nagyfarú hölgynek, hogy ő egy bálna.
Jó hangosan mondta, hogy a süket is értse, így persze mindenki meghallotta – nem csak a piactéren, hanem tán még a szomszéd faluban is.

Nem áll szándékomban mondai elemekkel fűszerezni mindazt, ami ezt követően történt. Elég talán annyi: ha van az életemnek fekete könyve, akkor ennek a napnak a története a legsötétebb benne...
A nyanya? Kis hazánkban utoljára Arany Toldi Miklósának volt ilyen a tekintete, amikor az urak „leparasztozták”. Mondhatnám, hogy szerencsére nem volt a közelben malomkő, de sajnos volt ötvenkilós burgonyászsák. No, egy ilyet vágott hozzám az asszonyállat, de olyan erővel, hogy a tőlem méterekre lévő tojásos bácsi összes portákáját összetörtem estemben.
Pillanatokon belül tetőtől-talpig tojásos lettem. A szemüvegem elrepült valamerre, ráadásul a tojástól ragacsos hosszú hajam a szemembe lógott.
Pánikba estem. Gyakori, hogy jelentős próféták munka közben áldozatul esnek a feldühödött csőcselék galád haragjának – ezt történelmi tanulmányaimból tudtam eddig is - de a tapasztalás az nagyon más! Az ülepem kegyetlenül sajgott, és átmeneti vakságom miatt azt sem tudtam mikor, s honnan ér majd a végzetes, nemtelen csapása botor, s végsőkig tudatlan haragosomnak. Kénytelen voltam hát a fülemre hagyatkozni, s kezeimet – hogy magamat a várható orraeséstől mentsem – magam elé tartva egyenes irányúnak szánt futásnak eredtem.
- Mi a szent szar van itt?! - hallottam a tojásos bácsi dühödt hangját épp szemből, amiből kikövetkeztettem, hogy nem ő lesz legfőbb pártfogóm, s mentorom a következő percekben, így negyvenes tempóm ellenére száznyolcvanfokos fordulatot vettem, s összevissza hadonászva igyekeztem menteni legalább nyolcvantojásos irhámat.
Közben körbelengtek a hangok:
- 3600 kiló krillt eszik naponta - mondta egy tizenötéveske, akivel egymásba szaladtunk... utána az ájpodját kereste, én meg az egyensúlyomat, mert szinte a tarkómon éreztem valamely üldözőm lihegését.
- Figyelted mekkorát esett, aztakurva! - hallottam aztán egy nyerítve röhögő hangot és közben kongani kezdett a fejem... és ez a jelenet más hangokkal és mondatokkal még háromszor lezajlott mire kicsúsztam a lincselni igyekvő bálna- akarom mondani nő-pártolók kezei közül.
Mindeközben megtudtam azt is például, hogy a bálna éneke akár 180 decibel erejű is lehet, valamint, hogy száz méter mélyen is úszkál... Egy másik wikipédiás, hogy eszem azt a tudományos érdeklődését.
Sikerült tíz százalék fölé tornáznom a külvilág vizuális észlelését, így aztán meglepően hamar hazaértem.
Kedves párom valami okból már előkészített egy kisebb műtőt a konyhaasztalon... nem is értem miből sejtette.

Késő délután lett, mire elmúlt a nyugtató hatása és magamhoz tértem. Az egyik szememről már elég jól lelohadt a daganat, így felvettem kedvesemmel egy fél szemkontaktust és kérdőn felvontam a szemöldökömet.
- A híveid és az ellentábor összecsapott. Harmincegy sérült. - közölte tömören.
A magánkórház pénzügyese szerint a jutalékunk kábé kilencszázezer.
Szóltam volna, de mutatta, hogy óvatosan, mert részben össze van varrva az ajkam.
Elővette a jegyzetfüzetét és olvasni kezdte:
- Úgy néz ki, hogy a biztosító másfél milliót utal majd. A helyi tv ugyan csak négyszázezret tud adni a felvételekért, de ehhez jön még a reklámbevételek fele is.
A youtube videónk csak eddig hozott félmilliót és pörög felfelé.
Lapozott.
- Egy újságíró hétszázezret ajánlott egy exkluzív riportért, az új regényed kiadója pedig beleegyezett a hatvan százalékos jutalékigényedbe, és hogy te intézd a reklámkampányodat.
Némi töprengés után megpaskolta a bal vállamat, adott egy csókocskát a jobb fülemre és betakart.
- Pihizz szívem! - súgta aggódva.
Magamra hagyott.
Igyekeztem nem mosolyogni. Csak úgy egy kicsit – belül.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Paródia
· Kategória: Novella
· Írta: quentin
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 15
Regisztrált: 7
Kereső robot: 24
Összes: 46
Jelenlévők:
 · Bánfai Zsolt
 · Divima
 · Kavics
 · Magyar Anita
 · Öreg
 · PiaNista
 · Tiberius


Page generated in 0.0439 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz