Bújj hozzám,
fogd át a nyakam.
Hadd legyen enyém e tánc.
Hadd hulljon sebeket hagyva
folttalan szív-zománc.
Hadd égjen forró hamuként
arcomba omló sóhajod,
hadd ivódjon belém lüktetve,
minden egykori illatod.
Hadd kússzon kezem még
egyszer lassan a derekadon,
hadd rikoltson minden sejtem,
mint vadaktól harsogó vadon.
Hadd ringjon tüzesen lelkünk
a kopott táncparkett felett,
hadd érezzem tested húrjait,
mit e perzselő dallam pengetett.
Hadd érjen össze combunk,
s Föléd hajolva, remegni
még egyszer had érezzelek,
hadd lássam pupillád, hogy issza be
az utolsó tangó-színeket.
Hadd érezzem ahogy csípőd
még dalolva nekem feszül,
hadd halljam a vér zenéjét,
mi forrva énekel legbelül.
Bújj hozzám,
fogd át a nyakam.
Enyém e táncnak
mindig csak fele.
Ringunk még, pörgünk
egymástól részegen,
aztán úgyis elhalkul a zene.