Navigáció

RSS: összes ·

  1. Főoldal
    2. ›
  2. Irodalmi művek
    3. ›
  3. Szonett
    4. ›
  4. Elmélkedés
    5. ›
  5. Elveszett szonett

Szonett: Elveszett szonett

, 528 olvasás, Kankalin , 21 hozzászólás

vers, shakespeare, petrarca, dal, gondolat, gondolkodás, merengés, tűnődés,

Elmélkedés

Megint a szürke tél terült a tájra,
fák jajongnak, és a földre köd szitál;
sötét időnk a lelked úgy kitárja,
hogy lázad oltanám, míg tüdőm zihál.

Ne félj, az arcod íriszembe zártan
gyönyör; gyötört a ritka kép varázsa,
szemed megégetett, de mégse láttam,
csak így igéztem versbe vitt parázsba…

és mesémbe mártom álmod szép szavát,
bolyongva bódulok beléd az úton,
űz a holnap és a múltra száz karát;
aranyba hull a tél is, félve súgom…

csak Te vagy, s az évek óta rótt körök,
dalom kihajt, mert e szólam így örök.

Megjegyzés: 2014. január 10.

Kinyomtatom

Vers elemzése

Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?

Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Szonett
· Írta: Kankalin
· Jóváhagyta: Medve Zsolt

A szerző utolsó 30 műve:

Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 63
Regisztrált: 2
Kereső robot: 16
Összes: 81
Jelenlévők:
 · PiaNista
 · Tristan Kekovian
Page generated in 0.1077 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz