Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Perc

, 310 olvasás, Cs Nagy László , 13 hozzászólás

Sajgó lélek

A perc sebét lélek-véresre kaparom,
kicsordulsz bíbor-virágként szüntelen.
Belefeszül erőtlen-sajogva két karom,
ahogy imáimat a felhőkre felteszem,
s melléjük a percet, - mit sohasem hittem-,
hogy valaha belém ég lenge talányod,
hogy lüktetés leszel sajgón ereimben,
s nem Te fájsz bennem, hanem a hiányod.
Mint vihart vajúdó kesernyés ízű nappal,
mikor minden röptöt a madaraknak hagyok,
vergődő szárnyuk küzd a nagy haraggal,
síró esőben is Te vagy s én nem vagyok.
Nedves nyomaikba bezártak a percek,
az ereszről még tétován-lassan csöpögök,
Téged virágoznak a bennem elhagyott kertek,
s ma még tán Istennek sem köszönök.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: Cs Nagy László
· Jóváhagyta: Medve Zsolt


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 208
Regisztrált: 2
Kereső robot: 23
Összes: 233
Jelenlévők:
 · PiaNista
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.1695 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz