Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Szakítás II.

, 507 olvasás, P. Molnár Ágnes , 12 hozzászólás

Ezek vagyunk

– Ma mindenképpen elmondom neki, véget vetek az egész komédiának. – gondolta, ahogy a nagy bőrfotelbe süllyedve egy prospektust lapozgatott. A férfi gondolatainak nyomatékaként még enyhén rá is biccentett. Már pár napja csak halogatja a beszélgetést, félt attól, hogy milyen lesz a reakció, de érezte, hogy meg kell tennie. Nem tud ott feküdni mellette, hogy közben máshol szeretne lenni! Tudta, hogy a felesége is érezte, valami megváltozott. Ismerte azonban annyira, hogy azt is tudta, nem fog szólni, a végsőkig hallgatni fog. Ebből a helyzetből csak akkor van kiút, ha ő nyíltan és őszintén beszél.
– Ma lesz a napja! – sóhajtott még egyszer, aztán az újságot összehajtva felkapta az aktatáskáját és elindult. Ma megteszi! Megígérte a kedvesének, hogy szakít, hogy elköltözik a feleségétől.
– Nem lehet így élni, nem bírok! – mondta már magában, amikor az autó lassan kigurult a parkolóból. – Biztos lesz hiszti, meg tányértörés, de ha ezt a napot túlélem minden rendben lesz! Még lehetek boldog, még sok évet leélhetek boldogan. – nyugtatgatta magát.
– Jól teszem, hogy idejében lépek, még mind a ketten új életet kezdhetünk. – hangosan beszélt az autójának, mintha attól megerősítést kaphatna.
Félóra múlva megérkezett a ház elé, rutinosan leállította az autót a kapufeljárón. Az anyósülésről felemelte a táskáját, aztán gondolt egyet és visszatette. Úgyis eljön, minek bevinni! Kinyitotta az ajtót és belépett. A lakás nagyon barátságos volt, szerette ő is nagyon. Finom illatok szálltak ki a konyhából, rögtön tudta, hogy meleg vacsorával várják.
– Ez nagyon nehéz lesz – gombolta ki az kabátját.
– Szia drágám! - hallotta meg a felesége hangját – rögtön kész a vacsora.
Aztán a hang tulajdonosa is megjelent, igazán csinos nő volt, kedves pofival.
Bele kell vágni, most rögtön bele kell vágni, mert később nem lesz elég bátorsága.
– Várj egy picit! – sóhajtott Ákos – beszélnünk kell.
A nő megállt egy pillanatra, aztán, mint aki nem is hallotta az előbbi mondatot csevegett tovább.
– Rögtön tálalok, tényleg csak egy-két perc. – és már vissza is sietett a konyhába. Csörömpölés hallatszott, tányérok és kanalak hangja.
– Figyelj rám! – állította meg a férfi keze. – Figyelj rám kérlek! El akarok válni! Én már mást szeretek, és tovább nem akarok hazudozni. Nincs értelme ennek az egésznek, te is tudod. Érzed! Már nem akarok veled élni.
Minden megállt egy pillanatra, amikor a szavak elhangzottak. Kimondta és ezeket már nem lehet meg nem történtté tenni. Mintha egy nagy tehertől szabadult volna meg, megkönnyebbülést érzett. Fel is sóhajtott. Aztán ránézett a feleségére, aki háttal állt neki és nem mozdult.
– El akarok válni! – mondta ki megint – Érted amit mondok?
A nő nagyon lassan fordult feléje, és csak ránézett nagy szemekkel, nem szólt csak nézte. Annyira lebénult a mondatoktól, hogy képtelen volt bármit is válaszolni.
Ákost ez idegesíteni kezdte. Annyira jó lett volna, ha kiabál vele, ha veszekszik. Még az is jobb lett volna ettől a csendtől, ha hozzávág egy vázát.
Elvesztette a nyugalmat, reszketett belülről.
– Hallod amit mondtam? Nem szeretlek, gyűlöllek! - Ákos felemelte a hangját – Nem sze-ret-lek! Mást szeretek, hagyj elmenni!
Nem jött válasz, csak nézett rá döbbenten a felesége. Nem tudott mit kezdeni a helyzettel, sarkon fordult és becsapta maga mögött az ajtót.
– Képtelen veszekedni velem, kiállni magáért! – dühöngött, amíg az autójához ment – Hagyj elmenni? Miket mondok! Nem is tartott vissza! Én hülye! Nem is tartott vissza! Igen, talán jobb így! Ha sír, ha könyörög, megsajnálom, visszalépek, hozzáérek, és ki tudja mit tettem volna még. Néz engem és nem kiabál, nem szól, semmit nem csinál! Nem él, nem is vagyunk! – reszketett belülről a férfi.
    Az autót beindította, és gyorsan kitolatott. Menekülni akart ettől az egész érzéstől, a fájdalomtól, hogy itt hagy mindent. Mert fájt ez nagyon. Mást szeret? Igen, ez igaz, de amit itt hagy az egészen más. Más volt régen! A megkönnyebbülés és a düh mellett félelmet érzett. Meghozott egy döntést, amit már nem vonhat vissza. Jó döntést hozott? Jól csinálta? Mi lesz most ott a feleségével? Egyedül mi lesz vele? Rálépett a gázra, és most csak menni akart, bárhová, bármerre csak menni.
Nem a kedveséhez, nem a feleségéhez, csak bele a nagyvilágba.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Próza
· Írta: P. Molnár Ágnes
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 208
Regisztrált: 2
Kereső robot: 19
Összes: 229
Jelenlévők:
 · Fatyol
 · Sutyi


Page generated in 0.1449 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz