Ősz hajába tép a szél,
miközben nekem mesél.
Mesél a gyerekkoráról;
mikor leesett a fáról,
és régi otthonáról,
szeretett családjáról.
Mosolyt látok arcán,
néha felnéz énrám.
De szeme sarkában
könnycseppeket láttam.
Fájó emlékek ezek,
elvesztette, kiket szeret.
Nagymama lett belőle,
ne várjunk el sokat tőle.
Gyenge már a szíve,
de erős még a hite.
Mondjuk hát néki sokat:
Szeretünk Téged, Mama!