Navigáció


RSS: összes ·




Ballada: A sötétség gyermeke I. rész

, 317 olvasás, ENdrész Tibor , 0 hozzászólás

Magány

Hullámzó hegyek rengetegében,
A falu mellett zöldellő erőd kerekében
Él egyedül a sötétség gyermeke,
Ki magányosan rója útját hegyekben.

A fák alatt sétálva éberen
Követi az ősi ösvényeket.
Szűrik a napfényt a levelek,
Amely alatt él, mint remete.

Nem ijeszti el a fák némasága,
Nem kínozza lelkét a magánya.
Az erdőben eszi kenyerét
Miközben izzadtság csípi szemét.

Úgy issza sós izzadtságát,
Mint olümposzi istenek a nektárt.
A lombok alatt alussza álmát
Egyedül éli át minden vágyát.

A gyermek egykor a faluban született,
De szívéből annak népe kitaszítva lett.
Félrevonult előlük a hegyekbe,
A magány sűrű, sötét erdejébe.

A falutól messzire ment
És ott gyökeret eresztett,
Mint egy fiatal facsemete.
Ő lett az erdei sötétség gyereke.

Hallgatja a madarak éltető énekét.
Élvezi az arcát simogató napfény melegét,
Amely megvilágítja ösvényét,
Amely felett ragyogóan kék az ég.

Hegyről hegyre vándorol,
Mert a lelke folyton háborog.
Keresi nyugalmát a szívének,
De nem hagyja őt a bús ének.

Makacsul keresi nyugalmát, de hiába.
Az erdei magány sem az ő világa.
Fekete csuklyájából néz előre,
Ezalatt virít hófehér bőre.

Két kék szeme csuklyából pásztáz,
Mint a ragadozóé, amely prédát rágcsál.
Magas, erős, daliás a termete,
Amelyben egy lélek szenved.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Magány
· Kategória: Ballada
· Írta: ENdrész Tibor
· Jóváhagyta: Medve Zsolt


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 10
Regisztrált: 1
Kereső robot: 13
Összes: 24
Jelenlévők:
 · Fatyol


Page generated in 0.055 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz