Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Fagypontosan

, 180 olvasás, csipcsupfirka , 1 hozzászólás

Gondolat

A tél leple alatt megbújt a gondolat,
amely téged és engem bontogat
parányi darabokra, hogy ki tudja
miért, megérezzük jeges leheletét.
A mellkasodat felnyitotta, s elrejtette
oda a magot, mit bennem is hagyott.
Nyárral bélelt kabátot terített a vállunkra,
s a kegyes fuvallatot csendesen búgta
fülünkbe, hogy süketségünk meg ne
sértse. Megremegtünk egy pillanatra,
mint őszi zizzenetben a nyárfa levele,
lelkem majdnem belefulladt a tiedbe.

Pelyhes szárnyaival átölelt a tél tündére,
s mindkettőnk üdvére, a béke lénye
ajtóstól rontott bele a téli éjszakába,
s a fagyos házba tüzet rakott, hogy
meg ne fázzanak az elrejtőzött angyalok.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: csipcsupfirka
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 321
Regisztrált: 1
Kereső robot: 24
Összes: 346
Jelenlévők:
 · arttur


Page generated in 0.2269 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz