Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Orthia

, 173 olvasás, Seraphion , 4 hozzászólás

Somolygó

Barokk, bolondos kertben, fehér márvány angyalok között a nyár vörösben, kékben andalog. Fákon a lomb megremeg, szélben borzolva szendereg, nyúlik el, zizeg lomhán a parkban, csobogó arany fény olvad bő patakban, rigó száll s dala körbefon.

Szép trilla szól, bokrok mélyén nimfasóhaj és kéjbe foglalt vágyak, telt rügyek pattannak, elernyednek a szépségbe faragott lábak, s megreccsen valahol egy derék derék, Pán kaptat fel a dombon, szeme szikrázó, lépte merész.

A tóban pirosan pattogó tűz lobog, s lángnyelvekként cikáznak a boldog szebb napok. A parton rózsák ontják büszkén és dacosan, óh pardon, hogy bennük az élet úgy bizony mindig megfogan, s virgonc kis magok csókolják a földet gyönyört remegve, kócosan.

Fejem alatt hol kő, hol fű, hol párna van. Úgy képzelem minden tehetetlen testnek szárnya van és a napba emelem magasra Ikarosz lényem, hogy repüljön csak, mert kell hogy megégjen, izzadó vágyba fúlt parázsló reményben.

Artemis felhúzta szemöldökét, s mosolyog, kacéran levadász, mert kertjében a vad én vagyok és hagyom, fejem hátrabillen, ruhátlanul a fűben, kacagva, sikongva hűen magam elhagyom, mert bár szabálytalan e gyöngy, így teljes a Pantheon.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Somolygó
· Kategória: Vers
· Írta: Seraphion
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 18
Regisztrált: 3
Kereső robot: 14
Összes: 35
Jelenlévők:
 · GoldDrag
 · gszabo
 · Kavics


Page generated in 0.0576 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz