Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Gargoyle

, 189 olvasás, Seraphion , 8 hozzászólás

Abszurd

Fennen angyalok az égben, alant emberek, vízköpőként állok szent alatt, s gyarló felett. Se ide, se oda nem tartozom, függőségem egyetlen támaszom, szemem a messzeségbe réved, minden nap megszáll egy galambtestű lélek. Széttépem, felfalom.

Kő csikordul kövön, érdeklődőn pillantanak a bűvös glóriával szegett szentek, vér csillan arcomon, tollak repdesnek, szűzanya kezében megretten a gyermek, percegnek, percegnek a mészkőben a percek. Szúként fúrja előre magát az érzet, nem vagyok itt más csak néma kísértet.

Aláhulló vörös cseppek, tócsányi hold testén életre kelnek, holnap ezerszirmú virág nő majd helyén, hol halál, hol élet vagyok én. Gyűlölt és néha csodált, nappali fényben mozdulatlan fohász, éjszaka szörny, megnyíló kapu, pokoltornácon szél hordta hamu.

Repedő, rianó résként megnyíló testemben fagykagyló, pattan és fut tovább, körülvesz, meztelen jégsarló. Megszorít és érzem csókját a testemen, roppant erővel nyakamba borul, de szenvtelen. Eltörök, fejem pörgő mélység, harang kondul.

Megjegyzés: CsJulianna "Angyalok Burgosban" című vers nyomán.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Abszurd
· Kategória: Próza
· Írta: Seraphion
· Jóváhagyta: Medve Zsolt

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 0
Kereső robot: 14
Összes: 25

Page generated in 0.0382 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz