Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Tél ölén

, 436 olvasás, zsoloo , 13 hozzászólás

Természet

(versfolyam)

Tél ölén várok, vén diók során;
a dermedt pára kövezetre hűlt.
Tetszhalott a lég-rezgetett faág,
jégbe fagyott, megállt minden belül.

Szép folyóim útja most eltorlaszolva,
erőtlen szüremlik kristályain át,
de már a holnap lüktet fényben dalolva,
lágyítva a pendülő üvegharmóniát.

Elég lehelnem, s olvadt patak szalad,
lecseppenő kis életekké gyűlve,
hártyán lyukat ütve a párkány alatt
napmeleget lop a jégszíven belülre.

Igen, a holnap szorítása gyengül,
elsimulnak tükörbe metszett karcok,
csikorgó pengéi helyett nemsokára
tavasz csodálja majd a hullámzó leányarcot.

Csobbanásokban emléke sem marad,
szertelen elvágtat, mint ki legyőzte...
Majd. Igen, majd így lesz, de addig várok,
tél ölén, vén diók során időzve.

Megjegyzés: 2015. 01. 01.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Vers
· Írta: zsoloo
· Jóváhagyta: Medve Zsolt


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 48
Regisztrált: 0
Kereső robot: 11
Összes: 59

Page generated in 0.0439 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz