Hajszálak a lefolyóban - ennyi maradt belőled,
na meg tested elillanó melege,
és egy rúzs, mire a mosógép mögött bukkant rá
az ember szerelmi kínoktól gyötört fia.
Elraboltál tőlem eljövendő perceket,
és arcképed is csak arra vár,
hogy tekintetével döfjön hátba.
Ülök a semmid közepében, valamire várva,
és meglátom a fogason tarka sáladat
- véletlenül biztosan itt maradt
az elválás erőltetett menetében.
Erős kontraszt - lelkem feketében,
és már-már rám kiáltanak nevetésed hangjai.
De kurva nagy a csend most,
csak emlék-bikák dobogását hallani,
és az a nyilalló - tudod, meg a képkockák,
elillanó delírium, gyászénekből hangfoszlány,
és te nem állsz ott, ki tudja, merre vagy.
Aztán oldalba vág a hajnal,
kócos hiányod nyújtózkodva felriad:
Arcot mos, kisminkeli magát.
Kilép az ajtón - csókot se dob.
Arrivederci, kalap, kabát.