- Szóval maga tényleg élvezi, hogy halott emberekben kelljen turkálnia, meg minden? Ez kicsit perverz. - pöccintette oda szurkálódó kérdését a mosdó ajtajának támaszkodó nyomozó.
A halottkém a holttest mellől fel sem állt, csak az átvágott ütőereket bámulta és úgy válaszolt kollégájának.
- Nem tartom perverziónak, hogy szeretem a munkámat. Én csak egyszerűen holttestekkel foglalkozom, de tudja ez néha sokkal érdekesebb, mint bármi más.
Felhúzta szemöldökét, majd egy keresztkérdéssel folytatta.
- Nem gyűjtött véletlenül valaha lepkéket?
- Dehogynem, hát honnan tudta? - virult ki a halottkém hangja, és nézett fel rá.
- Perverz! - morogta magában a másik, majd ellépve az ajtótól, járkálni kezdett és úgy folytatta - Nézze, péntek este tizenegy van és itt állunk ketten ennek az ótvaros diszkónak a mosdójában. A földön hever ez a felvágott karú tini lány, aki úgy döntött, hogy nem csak a háromszáz fiatal estéjét teszi tönkre azzal, hogy itt nyiffantja ki magát, hanem az enyémet is.
- Nyugodjon meg! - szakította félbe - Megvárjuk a hullaszállítókat, és mehetünk is haza. Csak addig egy kicsit csöndbe tudna lenni? - szemével újra a padlón heverő lány holttestét fürkészte.
- Mit akar?
A halottkém térdre ereszkedett és sűrű gesztikulálás mellett két tenyerével a levegőbe rajzolva, majd a lány egykori auráját simogatva kezdett beszélni:
- Ha például elsőként nyúlok a testhez a gyilkos után, jobb esetben pedig így van, ugye, akkor néha úgy érzem, hogy egy felfedezetlen terepre lépek. Nekem kell megkeresnem az összes lehetséges pontot rajta, ami bűnnyom lehet. Ehhez aztán be kell vetnem az összes képességemet és a figyelmemnek maximálisan a holttestre kell összpontosulnia.
- Ember, maga beteg! Rámeditál a tini lányra, mielőtt megállapítja, hogy a padlón tócsában álló vér a felvágott ereiből folyt ki? - fakadt ki.
- Olyankor eggyé válok vele, érti? Az ujjaim a gumikesztyűvel mindent végig kell, hogy tapogassanak. A koponyával kezdem. A pikkelyvarrat mentén a nyakszirtcsontig, aztán csigolyánként haladok lefele a gerincen, míg végül a fejet úgy tartom a markomban, mintha egy szenteltvízzel teli tál lenne. - mire ezt befejezte valóban kezei közt volt a fej.
- Álljon már le, Istenem! Megzápul az agyam, mire azok ideérnek a szarkofággal.
- Maga nem értheti, de ez művészet, tudja? Ismerni és felkutatni a test rejtett részeit. - kezdett újra a kis meséjébe, s kezeivel karmester módjára hadonászott a levegőbe. - A kedvencem, ha valami nincs a helyén. - hangja bizarr módom krémessé és lággyá vált. - Na, az az igazi rejtély.
Eközben a másik férfi az óráját nézegette és már éppen próbálta kizárni tudatából a perverz halottkémet.
- Számomra minden test egy szobor. Úgy kell kielemezni minden részletét. Ismeri például a görögöket?
- Hozzám beszél? - fordult felé cinikusan.
- Igen, igen! A görögök!
- Nagyorrú nők, fekete haj, jó gyros. - vonta meg a vállát.
A halottkém arcára egyértelmű csalódottsággal vegyített büszkeség ült ki.
- A szobrokra gondoltam. A torzók, akárcsak egy csonkolt…
- Hagyja már abba! - ordította el magát a nyomozó.
- Bocsánat, elragadtattam magam.
- El bizony.
- Persze az elmetszett ütőér korántsem olyan izgalmas.
Lelkesedése alábbfagyott, leült a sarkára és úgy térdelt tovább, kezeit pedig az utóbbi fárasztó hadonászás után a térdén pihentette.
- Na, ebben legalább egyet értünk. - szólt ismét cinikusan a nyomozó, majd a zakójában kezdett kotorászni. A belső zsebében talált rá a gyűrött papírdobozra, amiben még lapult pár szál cigaretta. Kiszedett egyet és a szájába vette, aztán a többit vissza a helyére.
- Rá lehet itt gyújtani? - nézett körbe.
- Nem hinném!
- Ha öt perc múlva nincsenek itt, én kimegyek! - szólt csalódottan, s azzal az egész műveletet megismételte visszafelé. Doboz elő, cigi elrak, doboz vissza.
- Csak nyugodtan. A kisasszony megvárja. - majd motyogva hozzátette - Meg én is.
Pár perc néma csend következett. A vastagon koszos csempézett falak visszhangozták valamelyik csap csöpögését. Mintha ritmikus játékba kezdett volna a halottkém szuszogásával. Idegölő apró zajok. A nyomozó orrát ekkor csapta meg csak igazán a hányásszag, ami az egyik toalett felől jött. A gyomorsav íze a levegőben szállt és szorosan markolászni kezdte az orrsövényét. Ennél még az is jobb volt, mikor beszélgettek, mert akkor legalább nem figyelt a szagokra.
- Utálok várakozni. - csattant fel türelmetlenségében, hogy elterelje gondolatait - Mindig ez van! Még jó, hogy a takarítókat nem kell megvárnunk, mert aztán itt ülnénk reggelig.
- Én már megszoktam. - legyintett - Bárcsak beszélni tudna! - simította végig a lány haját - Ilyenkor mindig elgondolkozom, hogy mi vihette rá szegényt?
- Ez teljesen felesleges! - vágta rá a nyomozó - Ha valaki úgy dönt, hogy átmetszi az ereit, úgyis megteszi. Vannak, akik előtte felhívják valamelyik barátjukat és elmondják nekik a kis tervüket, de csak azért, mert valójában piszkosul félnek és nem is akarnak meghalni. Titokban reménykednek, hogy még mielőtt elvéreznének, odaér valaki, hogy segítsem. Ha profi módon akarja kinyiffantani magát, nem szól senkinek. Az ilyen buta libák viszont egy teljesen más kategóriába esnek. Kicsit ilyen is, olyan is. Mert bár se levél vagy sms, de mégis itt vagdosta össze magát ennek a koszfészeknek a mosdójába, ahol könnyen rátalálhatott volna egy kefélni vágyó pár. Pechje volt, hogy ma nem voltak olyan kanosak a srácok.
A halottkém szeme kikerekedett és a földön térdelve nézett fel az ajtóban támaszkodó kollegájára. Kiszakadva a holttest bűvöletéből lassú kézmozdulatokkal, egészen színpadiasan felhúzta fehér ingjének ujjait és a csuklóján lévő forradásokat fordította felé.
- Tizenhat voltam. Nincs búcsúlevél, nincs figyelmeztetés és az erdő közepére mentem ki. A kórházban ébredtem, mert egy vadász rám talált és tamponált, míg nem jött a mentő. - mesélte végig kitartott karral - Még öt percet várt volna, és most nem lennék itt. - szeme nedvesedett - Na, én melyik kategória vagyok maga szerint? Mert szerintem Isten elkergette felőlem a halált. Legalábbis ezzel a gondolattal ébredtem és akkor döntöttem el, hogy mi lesz. - húzta vissza ingjét.
- Örülök, hogy egy szakemberrel van dolgom, de még egy ilyen sztori és tényleg kimegyek cigizni.
- Láttam, hogy fintorra húzta a száját a hegeim láttán, ne játssza Mr. Iróniát!
- Maga betegfasz! - azzal sarkon fordult és kilépett a mosdóból.
Egyenesen az utcára tartott, hogy rágyújtson végre. Útja keresztülvezetett a már üres táncparketten, ahol csak a szétdobált, eltaposott műanyag poharak emlékeztettek az estére. Ezen a helyen az egy nézetméterre jutó nedves bugyik és vértől duzzadó péniszek száma nemrég meghaladta a kritikus szintet. Talán, mint egy rituális tánc, olyan lehetett ez az egész. A nyomozó talpa a kijárat előtt megcsusszant egy földre hajított óvszeren, de aztán hamar visszanyerte az egyensúlyát és kilépett a klubból.
Nagyot szippantott a korahajnali fagyos levegőből. A szokott módon elővette cigarettáját és ajkai közé szorított egy szálat. Egymás után szívta a slukkokat és közben magában a hullaszállítókat szidta. A gyorsan égő parázs sercegő hangja pedig tökéletesen aláfestette az egészet. Mikor elszívta, a csikket messzire pöccintette, és megfordult a bejárat felé.
Ismét belépett ebbe az ősi szentélybe, ahol termékenységi rítusokat mutatnak be és esetenként áldozatokat ajánlanak fel a hétköznapi emberek. Aztán a mellékhelységhez érve újra megcsapta a kiáradó szagok összjátéka. Belépve azonban hamar elfelejtette őket. A halottkémet a lány holttestéhez dörgölőzve találta. Arcával dörzsölte végig a testét, míg bal keze a halott lába között turkált.
- Doktor! Álljon félre a nőtől! - ordította el magát.
A halottkém azonban mintha nem is hallott volna, csak tovább folytatta groteszk aktusát a fiatal lánnyal.
- Nem hallja? Álljon félre a holttesttől! - s jobb keze máris indult az övén pihenő fegyveréért.
- Csak egy percet kérek, csak egy percet! - ismételgette arcát a lány hasfalába temetve és nagyokat szippantva.
A nyomozó fegyvert emelt és kollegájára fogta.
- Utoljára figyelmeztetem, uram!
Ekkor a férfi levágódott a lányról, hanyatt terült a padlón és megszállott remegésbe kezdett. Közben lábával elkente a vértócsát és a testet is többször megrúgta. A nyomozó erre eltette fegyverét és azonnal odalépett hozzá. Mire azonban segített volna neki, a sokk elmúlt és a széles vigyor az arcán egyszerre jelent meg egy bizarr folttal a slicce körül.
- Uraim! Meghoztuk a szarkofágot! Vihetjük?
|
Online látogatók:
Látogató: 74
Regisztrált: 1
Kereső robot: 15 
Összes: 90
Jelenlévők:
