Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Világfi

, 260 olvasás, bcermidoff , 0 hozzászólás

Ezek vagyunk

Végigbolyongtad már a világot
és elkoptattad önmagad.
A földön minden bolond lyuk látott.
Lelked tükréhez köd tapad.

Szeretnél élni, meglovagolni
ismeretlen, vad trendeket.
De elnyűtt szíved, e megunt holmi
a szürke porban lenn reked.

Időszú perceg idegeidben.
Ifjúságot hazudsz gondtalan.
Elméd sarára lidércfény libben.
Éjednek csorba holdja van.

Emlékeid bús kényszere hajt még,
korbácsos, régi megszokás.
Minden rossz kocsma sarka új hajlék.
Nem kell, hogy magadnak megbocsáss.

Nevet, barátot, hazát váltogatsz
űzött vesztesként untalan.
Ott hajszolsz ihlető forrásokat,
ahol a halálnak kútja van.

A ketrec, mit szabadságodnak hívtak,
rád zárul örökre hirtelen.
Jajongsz egy álmokból tákolt sírban:
Szűk helyre küldtél, én Istenem!

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Vers
· Írta: bcermidoff
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 259
Regisztrált: 2
Kereső robot: 22
Összes: 283
Jelenlévők:
 · Pacsirta
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.1897 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz