Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Az a pillanat örök…

, 482 olvasás, P.Palffy_Julianna , 16 hozzászólás

Szerelem

Dalt dúdoltam
neked összeborult
lombok alatt,
buja ritmusra
ringtunk mezítláb,
míg magamnak –
gránitból
megfaragtalak.

Repkedő szilánkok
sebezték kezem.

Te voltál, ki
istenverte földbe
tapostad a szívem.

(a pillanat él,
a pillanat – örök)


Most zúzom a követ,
belőle aprókat török,
minden darabja enyém,
pöröly sem kell
– ne! ne fordulj felém! -,
mert kőnél is keményebb
ma az akarat,
hideg közönnyel marni
rózsaszín álmokba
vésett szavakat.

(a pillanat él,
a pillanat – örök)


Odakinn az éjben
nem csak haraszt zörög,
új nyílvessző suhan…,
ujjad már az íjon feszül,
friss vérre áhít a vadász
– de jól figyelj! -,
téged csupán ösztönöd,
s fegyvered magyaráz.

(Az a pillanat örök,
az a pillanat
maga volt az élet,
összetörlek mégis,
mielőtt újra elhinnélek.)



Megjegyzés: 2010/2014 (fiókvers alapján)

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: P.Palffy_Julianna
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 12
Regisztrált: 3
Kereső robot: 12
Összes: 27
Jelenlévők:
 · boszorka
 · GoldDrag
 · hazugsagok
 · marisom


Page generated in 0.0421 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz