Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Tudattalanul

, 275 olvasás, Oreg_Nene , 2 hozzászólás

Elmélkedés

Volt, hogy vitt a lábad, de elhagyott az elme,
Te elindultál mégis, reggelre kelve,
Egy belső parancsot követve.

Egy ismerős fogad útitársul,
Látszólag olyan vagy mint máskor,
Hisz az utat, megjártad már párszor.

A szokásosnál kicsit többet hallgatsz,
Elméden a kór ül diadalmat,
Lassan átvéve felette a hatalmat.

Mosolyogva felelsz néhány kérdésre,
Miközben elveszel, térben és időben,
Az útitárs elköszön, eltávolodsz tőle.

Nem tudod ki vagy, otthonod mily távol,
Nem hallhatja senki, néma kiáltásod,
Semmit nem sejt ebből, szerető családod.

Céltalanul bolyongsz, körbe-körbe járva,
Úgy érzed kiáltasz, néha meg-megállva,
Nem tűnik fel senkinek, az értelem hiánya.

Háborog a mélység, csendes a felszín,
Majd robajjal tör fel, mint parányi gejzír,
Ez már több, mit egy józan ész elbír.

Egyre mélyebbre kerül az értelem,
Itt már az agy, működni képtelen,
Noha a gondolat, különben végtelen.

Egész nap a holmidat pakolásztad,
Úgy küldtél jeleket a külvilágnak,
Hiszen a betegek, segítségre várnak.

Mégsem észlelték, nincs valami rendbe,
Ez tényleg csak a vak véletlen?
Mit higgyen az ember?

Míg szervezi mentésed, középső nővéred,
Csodálod a repülőket, mintegy gondtalan öt éves,
A szeretteid elindulnak, megtalálni téged.

Utólag a történetre, tiszta fejjel gondolsz,
Minden utat, mi előtted áll, százszor is megfontolsz,
Egyfajta rohamod volt, ezt mondta az Orvos.

Megjegyzés: Megtörtént eset alapján

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: Oreg_Nene
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 309
Regisztrált: 2
Kereső robot: 20
Összes: 331
Jelenlévők:
 · PiaNista
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.1949 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz