Hervadtan bágyaszt a hiány, jól tudom. De elnyomom.
Ha felfognám, hogy mi történik, nem lenne már holnapom.
Nem lenne a sűrű, sötét könnytakaró oltalom.
A hiányod oly tapintható minden néma hajnalon.
Érintésed érzem még jól, mikor múlik? nem tudom.
Elveszni az emlékedet, megígérem, nem hagyom.
Kedvenc láncod a nyakamban, mondd csak, meddig hordhatom?
Illatodba burkolózva nyüszítek az ágyadon.
Feketébe kényszerítesz, magamat is gyászolom.
S hogy nem ölelsz át soha többé, elfogadni nem tudom.
Felfogom már, mi történik, te voltál a tegnapom.
Nincsen ma és nincsen holnap, nélküled nem nyughatom.
Álom voltál, álom lettél, nincs már nékem hajnalom.
Ha újra látlak behunyt szemmel, örökké csak álmodom.