Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Megmenekülés

, 329 olvasás, drapery , 2 hozzászólás

Gondolat

A kék folyó sodorta messzi,
elfeledett lélekzugba, hová
tenyérnyi köveken át bukdácsolt,
majd az apró medrekben
fekhelyeket ácsolt,
s csak pihent és pihent…

Nem volt se játék,
se hang,
se képzelet;
még lehellet sem volt,
csak mélytiszta dermedés.
Kialudta a létezést, mi
egykor rátelepedett,
s ami elragadta
abba az elgondolhatatlan
sivatagba,
melynek se szíve,
se igazi alakja…

S most itt van,
becsomagolt állapotban,
és elfér egyetlen pontban.
A végtelenségig elidőz,
évszaka az állandó ősz,
mely nem bomlik ki s nem ér véget,
de egymásutánba lohol.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: drapery
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 204
Regisztrált: 1
Kereső robot: 26
Összes: 231
Jelenlévők:
 · Atime


Page generated in 0.1572 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz