A kék folyó sodorta messzi,
elfeledett lélekzugba, hová
tenyérnyi köveken át bukdácsolt,
majd az apró medrekben
fekhelyeket ácsolt,
s csak pihent és pihent…
Nem volt se játék,
se hang,
se képzelet;
még lehellet sem volt,
csak mélytiszta dermedés.
Kialudta a létezést, mi
egykor rátelepedett,
s ami elragadta
abba az elgondolhatatlan
sivatagba,
melynek se szíve,
se igazi alakja…
S most itt van,
becsomagolt állapotban,
és elfér egyetlen pontban.
A végtelenségig elidőz,
évszaka az állandó ősz,
mely nem bomlik ki s nem ér véget,
de egymásutánba lohol.