Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Feketén, fehéren…

, 680 olvasás, GoldDrag , 6 hozzászólás

Gondolat

Feketén, fehéren
- Mert ellopták a Napot,
s helyére Sötét Fényt aggatott
a Tolvaj, rideg árnyak ropognak
ajkukon zsarátnok, utolsó sóhaj -
látok most mindent magam körül.
Éjben égő nappalba font csillagfényeket
tükröz szemem, sötétség éveket,
tapinthatóan fodrozódó
álmos hullám terjed,
remegő időt elorzó
lépteknek nyomát követem…

Fehéren fekete
- Köpenye alatt az árva fény,
mint lüktető szív, ütemre ver,
a Nap szikraként bújik meg, s fülel,
háztetők gerincén fut végig és tűnik el -
lenyomat vagyok, Monochrome Monotón.
Kifeszítem a tér és idő ívét, s nyilam
végére véremet kenem,
szememmel nem látom a távolodót,
de hallom ahogy a város felett
úsznak át Ég testén súlyos fellegek,
Húr ha zeng, követi lelkemet…

Feketén…
Fehéren…
A vér Vér marad.

Vörös lőn majd,
anyag szakad,
s időrésen át,
arany érme,
hullik fehérre,
s feketére.

Tenyeremen
Izzó parázs
lüktetése…

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: GoldDrag
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 209
Regisztrált: 2
Kereső robot: 27
Összes: 238
Jelenlévők:
 · Napfeny
 · Sutyi


Page generated in 0.2697 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz