… Nem lehet, hogy e világ csupán álarc!…
Tündöklő arany fényben úszik a lét,
mosolyt dalol az apró bogár is: "nézd,
nézd, hogy tündököl minden porszem,
maradj itt, maradj velem, hisz itt oly’
csodákat láthatsz, e fénylő ligetben!"
Elolvadt a rossz már a kapunál állva,
mely aranyló rózsaszirmokat hint az
utazó lába elé s ezernyi csodát tár elé…
Szívben lángol a fény, körberagyogja a
lelket: "ím’, jó itt néked, jó itt elrévedni."
De, oh, jaj, fekete felhők törik e világot,
hirtelen a semmiből indultak, hogy öljék
a romlásra ítélt aranyló vidéket, hol
rossz helyett csak a vidámság dalolt
s homokszemek is táncra perdültek.
Kettészakadó világ visít a térben, hisz
egy álarc s a valóság küzd a létért…
Győz a való s hamuvá égnek az aranyló
fények, semmivé jajdulnak a tündöklő
árnyak s a meseszép vidék immár…
Megkopott színek sanyargó képpel
fogadják az ide térőket, kik a kettétört
kapura nézve a szörnyűség madarait
rettenve nézik s a szürke-fekete birodalmat
elhagyva kiáltják:: "Én ide, vissza nem jövök!"
Régi dallamok már halál utcájára léptek,
régi fények örökre semmibe foszladoztak,
régi vidámság helyett szürkeség nyekereg,
régi tündöklés fájdalmas sötétbe hajolt,
régi világ száműzve a nemlétezés terére.
… Leesett az álarc, kitárult csúfságos világa…
Megjegyzés: 2014. augusztus
Online látogatók:
Látogató: 49
Regisztrált: 5
Kereső robot: 17 
Összes: 71
Jelenlévők:
