vajon te is a hajnali sötétbe meredsz,
füledben ketyegés, dübörög szíved, véred?
vajon te is a dobogó csókomért epedsz,
s a lehetségekből a lehetetlent kéred?
vajon a te fejedben is cseng-bong a nevem,
míg velem kezedben szánkázol a testeden?
vajon te is pirkadatig suttogod nevem,
mi ujjaid közt hajszál, édes nedv nyelveden?
vajon téged is izzadtan ér el a reggel
a szemedben még arcom igéző titokkal?
s vajon ha felkelsz, némán keringek eredben,
amíg leszáll az est, megharcolsz a tiltottal?
vajon te is százszor átkozod, hogy létezem,
százszor megértesz, áldasz, mert mindenben ott látsz?
vajon te is félsz, hogy nem lehetetlen mégsem?
te is reszketsz, mi van ha mégis, mégis rám találsz!?