Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Szappho éneke

, 251 olvasás, barnaby , 4 hozzászólás

Megemlékezés

Nézd, ahogy csak pengeti Szappho lantját
dalban árad szelleme, égi fénye.
Hív Szerelmest, csókjai néki égnek,
hívja magához…

Szikla szirtjén áll, szeme messze réved.
Halk morajjal szól simulón a tenger,
Hull reá hűs permet a gyöngy habokról,
hogy ha dalolgat…

Mit sem érek Gongüla bája nélkül,
csak szerelmét vágyom a csillagokkal!
Karja átfon, tart, ölel álmaimba,
halni örökre…

Dús hajában szél se talál nyugalmat.
Körbe járván táncol a szikla szirten.
Zengve lantján, szól szaporázva dallam,
már ide hallom…

Bús szirénnek hangja virágra nyílik.
Kék szeméből csöppen a lelke lángja,
vallomástól szív szerelemre ébred
isteni lányka…

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Megemlékezés
· Kategória: Vers
· Írta: barnaby
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 9
Regisztrált: 0
Kereső robot: 16
Összes: 25

Page generated in 0.0432 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz