Az ágy alá bújtam, az Árnyék mellé, amely minden este elmászott faltól falig. Alig vártam mikor kezdi el, de hiába - sötét volt az ég, sötét a szoba. feküdtem már egy ideje, mikor eszembe jutott, meg kell töltenem az ürességet. kúszni kezdtem kifelé, és ahogy kinyújtottam a kezem, egy kilincset markoltam meg a padlóban. dopamin kezdett ömleni belém, már a testem is tudta: sikerült. lágyan csiklandozott mindenem, nem vártam meg az érzés végét, elfordítottam a kilincset. lebegtem, a poliverzum kapujában. előreléptem, életem legfontosabb döntése felé: merre jussak el a boldogsághoz.