Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Gulag

, 1006 olvasás, halota , 3 hozzászólás

Sajgó lélek

Gleccserek csikorognak üres fejedben, szabad
leheleted mintha jégtömbök csendjébe záródna,
arcod barázdáiban hideg haragod ölt maszkot,
vonagló álmaid a nappali tilalmak hálójában verdesnek,
neved sincs már, akár az elfelejtett isteneknek,
otthonod emléke is elmerül, mikor az új életedbe átlöknek,
jeltelen napok tüskéi közé kerülsz, s ha
egy pillanatra a szürke égen meg is látod a derűt,
utána a közös sors őrületében, a menetelők kavargó
porában, és este a deszkabilincsbe zárva a valót kell tapintod, itt
régi tudásod a ránctalan homályról semmit sem ér,
a fehér talpfák surranó sora idegen tájra a
lágerélet mínusz negyvenfokos nyomorába vitt, ahol
esztendőket lapít egybe az éhség, s a tél
vitorláját a Kreml rettegett ura fogja eléd;
nyomj le tíz évet, s öregszel húszat,
ifjú és vén mind egy lesz a sziszegő halálban,
jövendőd rémisztőn robog gáttalan utánad,
emlegeted majd, akármeddig élsz az
ítélet sötét torkában töltött idődet, ott villódzik a
sarki fény már örökké behunyt szemed egén;
zihálva ébredsz, kialvatlanságtól kába a fejed,
priccs szenvedő-fáján fekszel, a tetvek rágják testedet,
ruhád lefoszlik fájdalmas bőrödről, és mi jut
a csajkádba? csalánból főtt scsi, benne, mint
vörös-zászló darabkái úszkálnak a levelek;
ideg-indák, és az 58-as cikkely köt össze a többiekkel, a
tífuszosok harangszó nélkül nyugszanak egymáson, az
elevenen maradtak napestig számolják a holtakat;
lobogsz, éles szelekbe zuhansz, képzeleted fák közt szalad,
némán nézed ki egy szép estén a tiéd volt,
ott vagy a régi házban megint, aztán a kép semmibe
tűnik, s vágyadba tapos a magány ismét. Amikor a
rügyek, a sikító füvek az esőkönnyes földből előjönnek,
újra hinni kezdesz és összeteszed kezed, a
dermedt éjfekete sár után az enyészet talaján, az
olvadó vörös hó alól a föld teremni készen tör elő,
várod türelmesen, amíg a napok cseppjein erőd
ingó kőoszlopa újra ki nem nő, és amíg bele nem pusztulsz
húzod az igát a lángozó fagyban, talpad alatt nyírfakéreg,
lihegsz, fuldokolsz míg magadat mássá nem nevelned,
azt mormolod új imaként: túl kell élned! De hiába, ha a
grúziai kirúgott kis pap savó szemű embere ott áll mögötted
eszed, akaratod szétfeszül, s ikon-arcodra kiül a félelem,
rekedt hangon kérded a holnap göcsörtös ágán mi jöhet még, de
egy sodrás mahorkáért ma megteszel bármit. Onnan már nem
jutsz ki, ott maradsz milliókkal együtt, a mérges történelem lapjain.

Megjegyzés: A sorok kezdőbetűi kiadják a Glavnoje upralevnyije iszpravitelno-trudovih lagerej, azaz Javítómunka-táborok Főigazgatósága, rövidített néven a Gulag nevét.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: halota
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 7
Regisztrált: 1
Kereső robot: 10
Összes: 18
Jelenlévők:
 · boszorka


Page generated in 0.0369 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz