Hajlott hátak serege emészti
a jókedv szatyrát, asszott
kezekkel nyúlnak a betegséget
mondó orvos ajtaja felé,
rángatozó ujjakkal emelik
önmagukat a félelem vermébe
s kiáltják boldogságtól megfosztva:
"De nekem annyi dolgom van!"
Receptek testén kék toll szárad,
naponta reggel kettő, délben négy,
este, midőn Nap sötétet hagyva maga
után ájul el ágyába, kettő;
"s tessék visszajönni, mikor elfogy
a gyógyszer, melyet felírtam,
pihenést, kímélje magát,
legyen kedves magához!"
Hajlott hátak zajongnak az
öregség idejéről, mikor
kertben kapirgálnak rezegő
gereblyével szántva a vizes talajt,
kórházba révednek a tekintetek,
"Ah, megint menni kell" egyre
lassuló szívveréssel, mely a
halálhoz tart lassan, de biztosan.
Fehér falak mögött fémek csillognak,
fehér lepelbe burkoltak szaladnak,
egyik betegtől másikig, kávé néha
kezükben adja melegét a térnek,
máskor ágy kerekek forognak a műtőbe,
e képet némán, "nem érdekel!"-ve látva
hajlott hátak mellett ifjú sejtek
tömegei telefonoznak a székeken.
"Azok ott, a telefonba merülők
egytől-egyig mind egészségesek,
mit keresnek itt? Nekünk, kiknek
idő vágja el lassan az élet fonalát,
adtak bajt a szívvel, fejjel, test
bármely pontjával, ők ott menjenek
haza, hisz mit keresnek itt?
Erőtől s fiatalságtól duzzadnak!"
Sikoly metszi ketté a fehérré vált
levegő képét, egy sírás követi
percek múlva: egy élet született,
hol éppen egy másik szobában
örökre kihuny a lüktetés egy
öreggé aszolódott, fáradt szívben.
Fájdalom-könnyek a halálnál,
öröm-könnyek a születésnél.
Megjegyzés: 2013. szeptember
Online látogatók:
Látogató: 209
Regisztrált: 0
Kereső robot: 43 
Összes: 252
