Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Üzenet

, 293 olvasás, Munkácsy Erzsébet , 12 hozzászólás

Ezek vagyunk

Húsvétok közeledtével el nem múló, enyhe bűntudattal idézem fel ezt az aprócska történetet.
Amikor túl vagyok a szokásos tavaszi nagytakarításon, s az ünnepi étkek konyhai előkészületeinél tartok, akkor szokott eszembe jutni az a régi, furcsa telefonhívás.

Arra a húsvétra elterveztem, hogy visszaidézem anyám, nagyanyám családi ízeit az ünnepi asztalra. Éppen a piacon vett tyúkot tisztítottam meg, majd bőre fellazításával ügyetlenkedtem, hogy a finom tojásos, májas, petrezselymes tölteléket alátömködhessem.
Emlékeztem még, hogy nálunk ilyenkor a bicikli pumpa elengedhetetlen kelléke volt a húsvéti tyúktöltésnek. A kopasztott tyúkot, -nem az ilyen táposat, mint ez itt-, a gége tájékon fújtatni kezdték, és szép lassan válni kezdett a rugalmas, erős bőr a tyúk testétől. Volt, aki lehúzta a bőrt, és csak azt töltötte meg, és volt, ki a bőr alá, és a tyúk belsejébe is bőven rakott az ízes töltelékből. A végek gondos elvarrása után lassú főzésű lében, felzöldségezve főzték puhára, majd kihűlve tetszetősen szeletelve került asztalra a sonkák, tojások sárga túrók, és ünnepi kalácsok közé.
Ó, azok a valódi baracklekvárral töltött, gyöngéd illatú női szeszélyek! Az a magas- habos varázslat már tényleg csak a korona volt akkoriban a húsvéti készülődés tetején…
Ami megelőzte, az a mindent felforgató, megtisztító, megújító ünnepi rítus volt nagyanyáink idejében. Máig ámuló tisztelettel gondolok arra a téli álomból felserkenő ősenergiára, amellyel eszeveszett takarításba kezdtek a régiek. Házaikat kívül-belül kimeszelték, pincétől padlásig mindent áttisztogattak. A függönyök, az ágy, és asztalneműk fehérítve, ropogósra keményítve várták a feltámadás ünnepét.
Ekkortájt mi gyerekek, mostoha napokat éltünk át: csetlettünk, botlottunk a nagy felfordulásban.
- Vigyázzatok! Nehogy felborítsátok a meszes vödröt! Menjetek játszani az utcára!
Aztán, amikor már ragyogott minden, sütni kezdték a kerek és szögletes kalácsokat, tetejükön kereszt formájú díszítéssel. Ezeket a régi öregek "pászkának" nevezték.
Segítettünk megfogni az ünnepre kiszemelt tyúkot az udvaron, s amíg anyám kopasztotta, ránk szólt sürgetőn:
- Fussatok Terka nénédhez a bicikli pumpáért! De igyekezzetek!

Bizony, nekem is jól jönne most egy ilyen pumpa, talán megkönnyítené a dolgomat, gondoltam magamban emeleti panelemben azon a nagyszombat délutánon, még töltetlen tyúkom fölé hajolva.

A nappaliban akkor csörrent meg a telefon.
- Halló, tessék!
Egy enyhén borízű hangot hallottam, állomás közeli telefonfülkéből jöhetett, vonatok indulásának háttérzajával.
- Csókolom! Megmondaná a Janinak, hogy akkor ünnep után, kedden, reggel hatkor indulunk! Azt még…
Szólni sem volt időm, megszakadt a vonal… Nyilván, nem volt kéznél több aprópénz.
Ki a csoda lehetett ez, és ki az a Jani? Csak rájöhetett már, hogy mellé tárcsázott… Enyhe nyugtalanság kerülgetett.

Visszamentem a konyhába, és varrni kezdtem húsvéti tyúkom bőrén a nyitott végeket. Közben azon mosolyogtam magamban, milyen nehezen bírtuk a szigorú koplalást azokban az időkben, és ahogyan gyerekként egyszer ideges éhesen fellázadtunk az ünnep előtti nagyböjt miatt.
Mert nem volt elég, hogy végig láb alatt voltunk a nagytakarítások idején, de igazából még jóllakni sem lehetett. Nagypénteken egész nap pattogatott kukoricát rágcsáltunk, mégis éhesen tébláboltunk a sürgő-forgó felnőttek között.
Nagyszombaton már megteltek a kamrák a főző lében kihűlő sonkák, a sárga túrók, töltött káposzták és puha kalácsok garmadával. De a kamrákat bezárva tartották vasárnap reggelig, hogy senki ne essen kísértésbe. Mi már csak az illatokat éreztük, és nagyon nyugtalanok voltunk. Az öcsém, a szomszédék Katája, és én akkor még javában szoptuk az ujjainkat. Öcskös a bal hüvelyket, én a jobbat, Kata pedig a begörbített mutatóujját. Hiába ellenezték a szülők, nem tudtak leszoktatni… Ha megláttak minket így, ránk szóltak:
- Pipázgatunk? Pipázgatunk?
Ültünk Katáék házának naposabbik oldalán, fújtak a böjti szelek, mi meg pipáztunk hármasban.
Közben azon tanakodtunk, hogy tudnánk bejutni valamelyik tele kamrába? Az ajtón nem, mert kulcsra zárták, maradt az ablak! De ki menjen, ki fér be azokon a kis ablakokon? Öcsém hatéves lehetett akkor, vékony testével a legalkalmasabb a feladatra. A hátunkra vettük, úgy jutott fel az ablakig, és beugrott a tiltott étkek közé. Lelkére kötöttük, hogy ha jóllakott, nekünk is hozzon, adogasson ki a finomságokból! De bizony bentről nem ért fel az ablakig! Miután evett, kétségbeesett sivalkodásba kezdett a Katáék bezárt kamrájában. Mi ketten szegény öcsémet magára hagyva, hanyatt homlok elmenekültünk.
Annus néni, Kata anyukája éktelen haragra gerjedt, mikor meglátta a dézsmálást, és fülénél fogva vitte haza a kis betolakodót…
Húsvét vasárnapja viszont maga volt a boldogság! Az ünnepre kapott új ruhánkban parádézva mentünk reggel a templomi"pászkaszentelésre."Apánk vitte elől nagy füles kosárban a szentelni való sonkát, tojást, tyúkot, kalácsot, és a bort. Az ételeket fehér hímzett szentelő kendővel takarták le. Amikor a templomban és a templom udvarán körbe járt a pap, mindenki kitakarta kosarát a szenteléshez. Otthon az ima után, mi gyerekek rendszerint rávetettük magunkat a bőséges lakomára, és csak faltunk, faltunk…

A konyhai munkákba feledkezve már nem is gondoltam arra a kora délutáni téves hívásra, amikor a nappaliban újra megcsörrent a telefonom:
- Halló! Kézcsók! Megint én vagyok! Szóval, húsvét kedden reggel! Mondja meg a Janinak, hogy hatkor ott legyen!
- Rossz számot hívott, ne haragudjon, de nem tudom átadni az üzenetét! Nem ismerek semmilyen Janit!
Idegesség, és furcsa félelem lett úrrá rajtam. Ez nem telefonbetyár, ez komolyan gondolja. Néhány perc múlva újra felcsörgetett:
- Nekem ne mondja már, hogy nem ismeri a Janit! Csak annyit mondjon meg neki, hogy kedden hatkor! Ő majd tudni fogja! Csak adja át!
- Nem tudom, kiről beszél, kérem! Nem ismerek ilyen nevű embert! És magát se ismerem!
Újra letettem, és ő újra hívott.
. A konyhában sorra estek ki a kezemből: lábas és kanál. Ahogy a telefonhoz igyekeztem, lábam megbotlott az előszoba szőnyegében.
Most aztán elég legyen!- gondoltam. Leültem a készülék mellé, és vártam a következő hívást:
- Csak a lényeget mondja meg neki! Ez haláli fontos! Akkor jó?
- Tudja, mit? Jó! Megmondom a Janinak, hogy akkor kedden, hatkor!- hadartam nevetve, és ezután már néma maradt a telefonom.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Novella
· Írta: Munkácsy Erzsébet
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 16
Regisztrált: 1
Kereső robot: 16
Összes: 33
Jelenlévők:
 · Erdossandor


Page generated in 0.0411 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz